Blair: a brexit megállítható, ha a britek akarják

 

Tony Blair az Egyesült Királyság 1997 és 2007 közötti miniszterelnöke csütörtökön bejelentette, hogy visszatér, ha nem is a politika első vonalába, de újra aktív szerepet akar vállalni a közéletben. Ezt a New Statmentsnek adott interjújában jelentette ki, és ha már ott volt, beszélt a brexitről, a jelenlegi kormányfőről, Theresa Mayről, és a Munkáspárt vezetőjéről, Jeremy Corbynról, írja a Sky News.

A brit uniós kilépés kapcsán elmondta, ha az emberek szeretnék, akkor megállítható a folyamat. Szerinte, ha az emberek úgy érzik, hogy az eredetileg várthoz képest túl nagy árat kellene fizetniük, akkor dönthetnek másként. Nem azt mondom, hogy le is fog állni a folyamat, én csak azt mondom, hogy leállhat – közölte a korábbi miniszterelnök, aki szerint az árérték arányt kell szem előtt tartani ebben a helyzetben. 

Blair állítja, ő nem írta volna ki a brexitről szóló népszavazást. Viszont megérti a nyáron lemondott, EU-párti David Cameront, hogy megtette miniszterelnökként. Úgy látja, hogy a referendum az elmúlt 30 évben mindig ugyanígy végződött volna. 

Politikai visszatérése kapcsán azt leszögözte, hogy nem vágyik pozíciókra, vagy arra, hogy a frontvonalban harcoljon: túlságosan ellenséges vele szemben a közélet. Viszont szeretné képviselni a mérsékelt baloldaliakat a nyugati demokrácia jövőjéről szóló vitában. 

Kiábrándít a nyugati politika jelenlegi állapota, de ugyanakkor hihetetlenül motivál is. Azt hiszem, hogy ma Nagy-Britanniában több millió politikai hajléktalan van. – mondta Blair.

Theresa Mayt erős vezetőnek nevezte, aki szerinte nehéz helyzetben van. Jeremy Corbyn kapcsán annyit mondott, hogy ez az első alkalom, hogy a Munkáspárt vezetése szélső baloldali politikusok kezében, de reméli, hogy nem feledkezik meg arról Corbyn, hogy kiket képvisel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »