Black Friday: Virtuális roham, valóságos tömeg

Magyarországon is érezhető a Black Friday hatása, az akciók vonzása azonban kora délutánig nem volt olyan erős, hogy kiforgassa az embereket önmagukból – erre jutott munkatársunk, aki három bevásárlóközpontba látogatott el, hogy felmérje a helyzetet. Nyitás előtt ugyan még nem voltak kígyózó sorok a boltok előtt, a nap előrehaladtával azonban rohamosan nőtt az akciókat keresők száma. Míg a Duna Plázában tíz és tizenegy óra között még csak a Media Marktban voltak többen mint egy átlagos hétköznapon, fél tizenkettőtől negyed egyig a Westenben már hétvégi forgalom volt, s egy óra után az Árkádban már szinte a karácsony előtti napokhoz hasonított érzésre. A legnagyobb tumultus minden esetben a műszaki cikkeket árusító boltoknál volt tapasztalható, azon belül is a kávégépek, televíziók és számítógépek környékén. Elektromos borotvát 90 helyett 74 ezerért, porszívót 32 helyett 25 ezerért, notebookot 139 ezer helyett 100 ezerért lehetett hazavinni, de az is jól járt, akinek a szíve vágya egy villanófényes szőrtelenítő készülék volt. Ez utóbbit ugyanis 70 ezer helyett már akár a minimálbér körülbelül feléért, 58 ezerért haza lehetett vinni. A drágább holmik esetén a 10-20 ezret lehetett megspórolni, míg ruhaneműknél a húszezernél többe kerülő daraboknál körülbelül hétezret, míg a tízezer forint alattiakból 2-3 ezer forintot engedtek el az üzletek. Noha rengeteg volt az érdeklődő a boltokban, sokan keveselték a leárazás mértékét és az akciós termékek számát is. Tény, hogy magából a Black Friday-t hirdető feliratból jóval több volt mint kedvezményes áron megvásárolható árúból. Az Árkádban egy férfi telefonon magyarázta ƒ„anyjuknak”, hogy a kinézett műszaki cikk sajnos húszezerrel kevesebbért is sok.

Vörös és fekete

Nem lehet tudni, hogy pontosan honnan ered az 1960-as évekből származó Fekete Péntek elnevezés. Egyes elképzelések szerint azon alapszik, hogy a kereskedések a könyvelésben a kiadásokat vörössel, míg a bevételeket fekete tintával jegyezték be, s innentől számíthattak az üzletek arra biztosan, hogy az utóbbiak összességben meghaladják az előbbiekét. Black Fridayt az elmúlt években egyre több országban tartanak, Európában például körülbelül 2010 óta bevett szokás. Jelentős különbség ugyanakkor, hogy míg Magyarországon munkanapra esik az akció kezdete, az Egyesült Államokban több államban is munkaszüneti napnak tekintik ezt a dátumot. Így az ottani az üzletek, hogy maximalizálják a bevételeiket, már sokszor hajnalban nyitnak. Az akciók hatalmas tömegeket vonzottak s 2006 óta a Wikipedia szerint 7 esetben vezetett halálhoz és 98 esetben sérülésekhez a leértékelt termékekért folytatott küzdelem. Erről számos a közösségi oldalakon elérhető felvétel is tanúskodik. A Wal-Martban 2013-ban televíziós készülékekért váltak ön és közveszélyessé az emberek.

Az amerikai hagyományok alapján a Fekete Péntek a Hálaadás után első péntekre esik, maga az akció azonban nem korlátozódik 24 órára. A magyarországi bevásárlóközpontokban egészen 27-ig élnek az ajánlatok, míg számos webáruházban már múlt hétvége óta tartanak a leértékelések. Az online kereskedelem terjeszkedésével ez az „ünnep” egyébként a fizikai tér helyett egyre inkább a virtuális világban zajlik. Hiszen az emberek az otthonuk kényelméből, néhány kattintással is be tudják szerezni a kívánt termékeket anélkül, hogy minden darabért meg kéne fizikailag küzdeniük felebarátaikkal. A mmonline.hu arról számolt be, hogy megrohanták a magyar fogyasztók az eMAG webáruházát, a társaság mindössze néhány óra alatt több mint hárommilliárd forintos forgalmat ért el. Arról már az Index írt, hogy a jelenetős roham miatt egy perc alatt fogyott el az Emag több száz darabos árukészlete, mely miatt sokan, igen sokan háborodtak fel. A legnépszerűbb árucikkek között a televíziók, okostelefonok, laptopok, szépségápolási cikkek és parfümök szerepelnek, de gyakran vásároltak háztartási gépet, valamint a slágertermékek között volt délelőtt a pelenka is.A CIB Bank közleménye szerint idén akár duplájára is emelkedhet a hazai webes boltok forgalma. A Black Friday egyébként is felturbózza az online kereskedelmet: tavaly a CIB szerint 81 millió forintot költöttek a magyarok online áruházakban, míg egy átlagos napon ez 46,4 millió környékén áll meg.

Bár a Black Fridayhoz egyre több üzlet csatlakozik világszerte, vannak kivételek. Egy amerikai szabadidő felszereléseket árusító üzlet például ügyes reklámfogásként bejelentette, nem azonosul ezzel a kapitalizmus szelleméből kinőtt hagyománnyal. Sőt, ki sem nyit, helyette minden dolgozójának teljes bért fizet, a arra biztat mindenkit, a verekedéssel kombinált vásárlás helyett menjenek ki a szabadba.

Szabadságot vettek ki a jófogások reményben

Az Árkád üzletház esetén úgy tudjuk, hogy délután négyig egy átlagos péntekhez képest 30,45 százalékkal több autó állt be a parkolóba. Noha ebből nem derül ki, hogy összesen hányan vásároltak a bevásárlóközpontban, mindenképpen jelzi, az érdeklődés a Fekete Péntek iránt jelentős volt. Még érdekesebb, hogy az autók nagy része a délelőtti órákban érkezett, ami arra utal, hogy valószínűleg sokan vettek ki szabadságot, hogy tudjanak élni az akciókkal. Hasonló, illetve még ennél is nagyobb forgalom nem csak karácsony előtt közvetlenül, hanem a néhány éve létező különböző kupon napok alatt is jellemző. Olyankor már kora délelőtt teljesen megtelik az üzlet parkolóháza, sőt még a környéken is nehéz letenni a kocsikat. A november utolsó péntekéhez kötődő Black Friday akció sorozat egyébként Magyarországon két éve jelent meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »