Bizonyíték az oszlopügyben

Közbeszerzési hatósági döntéseket is tartalmaz az a beadvány, amelyet nemrég Magyar György, a Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője nyújtott be az úgynevezett oszlopperben a főváros állításainak cáfolatára. Az ügyvéd szerint egyértelmű diszkrimináció, hogy miközben a hirdetőcég szerződését felmondták, az egykori utcabútortenderen szintén nyertes másik társaság tovább bővítheti reklámfelületeit.

Jóváhagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) azt a 2004-es pályázati eljárást, amelynek alapján a Mahir Cityposter Kft. és még két másik társaság 2006-ban szerződést kötött a fővárossal úgynevezett utcabútorok, hirdetőoszlopok, reklámtáblák és más felületek hasznosítására – közölte lapunkkal Magyar György.

A Magyar Nemzettel közös tulajdonosi körhöz tartozó Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője elmondta: ezt a hatósági dokumentumot és más bizonyítékokat is tartalmazza a Fővárosi Törvényszéken zajló hirdetőoszlopperben augusztus elején benyújtott beadványuk. – Ebben porrá zúzzuk a fővárosi önkormányzat azon állításait, amellyel 25 éves szerződésünk felmondását támasztották volna alá a bíróságon – szögezte le az ügyvéd. Emlékeztetett: akkor a fővárosnak évente megfizetett sok tízmillió forintot kevesellték, a szerződést jó erkölcsbe ütközőnek nevezték, ám a perben újabb és újabb kifogásokat említettek. Így a most megcáfolt hivatkozást arra, hogy a szerződés szerintük semmis, mert jogsértően, közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül kötötték. – A KDB elfogadta az eljárást, tehát nyugodtan várjuk a tegnapról szeptember 15-re halasztott bírósági tárgyalást – tette hozzá Magyar György, aki egyértelmű diszkriminációnak nevezte, hogy miközben tizenkét évvel ezelőtt két másik céggel közösen pályáztak és nyertek, a főváros kizárólag a Mahirt akarta megfosztani szerződéses jogaitól.

A jogász szavait támasztják alá, hogy a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága még júliusban annak az JCDecaux Hungary Zrt.-nek kedvező döntést hozott, amelynek jogelődje, az Intermédia Kft. a BKV utasváróinak hasznosítására és megújítására vállalkozott. A JCDecaux most a meglévő 713 utasváró mellé több mint száz újat létesíthet.

Mint ismert, a 2006-os döntést több fideszes képviselő is megszavazta, és ugyancsak a 2010 utáni kormánypárti politikusok fogadták 2012-ben az akkori főpolgármester-helyettes, György István vizsgálatát az ügyben. Az akkori dokumentumok szerint a JCDecaux-nak és jogelődjeinek 2010-ig még használati díjat sem kellett fizetni, azóta is csak az áfát, amely a városháza kimutatása szerint 2015-ben 204 millió forint volt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »