Bizarr módon álcázták a brit hajókat az első világháború végén

Bizarr módon álcázták a brit hajókat az első világháború végén

Az első világháború alatt az ellenség felderítő gépei, valamint a lövészárkokban meghúzódó megfigyelők megtévesztése érdekében többek között fegyvereket, sisakokat és tankokat is gyakran kentek le álcázó festékkel, a britek emellett azonban a hajózás terén is komoly előrelépést értek el az ellenség megtévesztése tekintetében.

A britek számára az első világháború alatt hatalmas gazdasági károkat okozott a harcoló alakulatokat, valamint fegyver- és élelmiszer-utánpótlást szállító kereskedelmi hajók elvesztése. A hajók a korlátlan tengeralattjáró-háború 1917-ben történő újraindítása után a német torpedók könnyű célpontjaivá váltak. A rendhagyó felfestésű hajók különleges helyet foglalnak el a hadtörténelemben, mivel – ha eltekintünk a propagandaplakátoktól – ritkán fordul elő, hogy a művészek képességeit ennyire direkt módon használják fel háborús célokra.

Az álcázó festést kifejlesztő, tengerfestőként dolgozó Norman Wilkinson 1917 tavaszán kereste meg ötletével az Admiralitást, majd nemsokára megkapta az engedélyt egy próbafestésre. A korábbi, hasonló próbálkozások a kiszámíthatatlan tengeri időjárás következtében fellépő komplikációk miatt sikertelennek bizonyultak, Wilkinson azonban meggyőzte az Admiralitást, olyannyira, hogy 1917 októberében javasolták minden, háborús célokra felhasznált kereskedelmi hajó befestését. A Wilkinson által kidolgozott különleges felfestések arra szolgáltak, hogy a tengeralattjáró periszkópjából nehezebben lehessen megbecsülni a hajók méretét, sebességét, valamint pontos tartózkodási helyét. 1918 novemberére már több mint 2300 hajót engedtek megtévesztő festéssel vízre. A módszert – már 1917-ben – az amerikai haditengerészet is átvette.

Wilkinson egy londoni stúdióban, öt grafikussal és tizenegy művészeti hallgatóval tervezte meg a megtévesztő mintákat. Megfigyelték a festett modelleket, és felmérték, mennyire hatékonyan alkalmazhatók az ellenség megtévesztésére. A mintákat a kikötőkbe küldték, ahol aztán az erre kijelölt művészek – többek között a vorticista Edward Wadsworth – vitték fel a festéket a hajókra. A hajókra javarészt szögletes, geometrikus formákat festettek, legfeljebb négy szín felhasználásával. A hajó jobb és bal oldalának mintázata mindig másként festett.

Egy évvel a projekt kezdetét követően egy bizottság értékelte a megtévesztő akció hatékonyságát. Bár a testület csak részben ítélte sikeresnek az akciót, tovább folytatódott az álcázott hajók alkalmazása, mivel olcsó és hatékony megoldást jelentettek, emellett pedig hozzájárultak ahhoz, hogy az utasok biztonságban érezzék magukat (ráadásul még esztétikailag is újat nyújtottak a megszokotthoz képest).

A modern művészet megoldásainak felhasználásával díszített hajók a háború után még a popkultúrába is beszivárogtak. Az álcázott hajók – amint azt Frederick Etchells brit építész megjegyezte – a „háború fényes pontjai” voltak. Bár a konfliktus alakulásában nem játszottak meghatározó szerepet, és az akció sikeresnek is csak részben volt nevezhető, a vízi járművek rendhagyó megjelenésükkel sokak képzeletét megmozgatták. A Chelsea Művészeti Klub 1919 márciusában még egy bált is rendezett a Royal Albert Hallban az álcázott hajók tiszteletére, a különleges minták pedig függönyökön és fürdőruhákon is megjelentek. A hajókon látható szögletes, kubista motívumokra emlékeztető minták a háború utáni dekoratív és plakátművészetben is szerepet kaptak. Az egyedi mintákkal álcázott hajók ezt követően még a második világháborúban – ekkor már végképp marginális szerepben – is megjelentek.

Budapest Kvíz


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »