Bírság a tilosban parkoló rendőrök leszólása miatt

Tetemes bírságot kapott egy temesvári férfi, mert a Facebookon közölt egy fényképet két, szabálytalanul parkoló rendőrautóról.

tmrendorss434_b

Hírdetés

A rendőrség indoklása szerint azért rótták ki a 900 lejes szankciót, mert a férfi sértő kifejezésekkel illette a hatósági alkalmazottakat, a kép alatti megjegyzésben ugyanis pofátlanok gyülekezetének nevezte őket, akiknek szerinte önmagukat kellene megbírságolniuk a tilosban parkolás miatt. A fényképet feltöltő Corneliu N. Vaida a Mediafax hírügynökségnek elmondta: szerdán hívták be a temesvári helyi rendőrség székhelyére, ahol egy rendőr és egy jogász elmagyarázta neki, mennyire sértve érzik magukat.

„Egy szót sem ejtettek viszont a szabálytalanul állomásozó rendőrautókról, amelyektől nem fért volna el a járdán például egy babakocsit toló édesanya. Ez nem zavarta őket” – fogalmazott a férfi. A még múlt héten feltöltött képen jól látszik, hogy a két jármű egymás mögött parkol a rendőrség épülete előtti járdán, minimális helyet sem hagyva a gyalogosoknak. A férfi beszámolója szerint a rendőrök felrótták neki, hogy nem működik együtt velük, illetve nem értették, ilyen esetben miért kell a Facebookon közölnie a fotót ahelyett, hogy a rendőrségnek jelezné a problémát. Corneliu N. Vaida nem hajlandó kifizetni a bírságot, amelyet a bíróságon fog megtámadni.

Az ügyben szerdán közleményt adott ki a helyi rendőrség, amely megerősítette, hogy a bírságot „a rendőröknek szóló sértő szavak és kifejezések” miatt rótták ki. Indoklásuk szerint a társadalmi együttélés és a közrend szabályait rögzítő 1991/61-es számú törvény alapján jártak el, amely szerint ez a kihágás 200 és 1000 lej közötti szankcióval büntethető. A közlemény arra is kitér: nem ez volt az első alkalom, hogy Corneliu N. Vaida a helyi rendőrökre nézve sértő bejegyzéseket tett közzé a közösségi portálon. A rendőrség emlékeztet, hogy a legfelsőbb bíróság döntése értelmében a Facebook nyilvános térnek számít, így az ott publikusan közölt sértő bejegyzések az említett jogszabály alapján büntethetők.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »