Biennálé – Középpontban a művészi alkotófolyamat

Maga a művészet, a művészi alkotófolyamat és gondolkodásmód áll az 57. Velencei Képzőművészet Biennálé középpontjában, számos nemzeti pavilon kiállítása azonban aktuális társadalmi problémákra is reflektál.

“A művészet ugyan nem változtatta meg a világot, mégis megmaradt annak a terepnek, ahol újragondolhatjuk azt” – fogalmazott programjában Christine Macel, az idén Viva Arte Viva címmel meghirdetett, szombaton megnyílt seregszemle főkurátora.

Állásfoglalásában a párizsi Pompidou Központból érkező szakember hangsúlyozta: a művészet képes releváns válaszokat adni akár a politikai, társadalmi kérdésekre, ám hiba lenne feladatául csupán ennyit megszabni, hiszen ezen kívül az élet bármely más területéről is van mondanivalója.

Christine Macel ezért 120 művész munkáit hívta meg az általa jegyzett, kilenc részre tagolt főkurátori válogatásba, köztük évtizedek óta először két magyar alkotó – Hajas Tibor és Csörgő Attila – műveit.

Az 1980-ban elhunyt legendás avantgárd képzőművész, Hajas Tibor Vető Jánossal készített fotótablói az Örömök és félelmek című szekcióban kaptak helyet. Ezeknek a fotóakcióknak fontos eleme a testtel festés, a háttér manipulálása, de természetesen érdekes a művek keletkezésének tágabb kontextusa is – mondta el az MTI-nek Szipőcs Krisztina, a képek velencei bemutatását koordináló budapesti Ludwig Múzeum munkatársa.

Csörgő Attila Clockwork című munkáját a főkurátor a művészet metafizikus megközelítését kutató, Az idő és a végtelen pavilonja című egységbe hívta meg.

Christine Macel jól ismeri a magyar alkotó munkásságát, hiszen Csörgő Attila szerepelt Macel Les Promesses du Passé (A múlt ígéretei) címmel a Pompidou Központban rendezett nagyszabású kiállításán is (amelybe mások mellett Hajas Tibor is bekerült). A művész elmondása szerint a Clockwork az idő fizikai megjelenítésével foglalkozik, a sorozat utóbbi darabjai a ciklikus, repetitív, körként magába záródó időt és a végtelen időfelfogást egyesítik.

Macel egy néhány napja a The New York Timesnak adott interjúban elmondta: Csörgő Attila friss munkáját a főkurátori kiállítás utolsó darabjaként képzelte el, hogy a monumentális válogatást egy “költői, sőt spirituális hang” zárja.

Változatos megközelítésben tárják a közönség elé a kortárs alkotói módszereket a Velencei Biennálé nemzeti pavilonjai is. Az osztrák kiállításon Erwin Wurm például a szobor mibenlétét gondolja újra, arra invitálva a látogatót, hogy néhány percre legyen része a műalkotásoknak.

Xavier Veilhan a francia pavilont alakította nagyszabású zenei-képzőművészeti alkotóműhellyé, melyben a közönség megtapasztalhatja, a meghívott zenészek miként használják ki a különleges tereket.

Anne Imhof projektjével a német pavilon idén elnyerte a mustra Arany Oroszlán-díját is. A munka központi elemének számító performanszok kezdete előtt még a biennálén is szokatlanul hosszú sorok kígyóznak, hogy a szerencsések bejuthassanak az üvegkalitkaszerű belső térbe, ahol számos kérdéssel szembesülhetnek testről, társadalomról, de akár önmagukról is.

A kínai pavilon Continuum című kiállítása kortárs és népművészeket egyaránt felvonultatva azt kutatja, az ország gazdag művészeti hagyományai miként találják meg helyüket a mában.

Számos nemzeti kiállítás reflektált aktuális társadalmi kérdésekre is: a brazil pavilonba érkező látogató például járórácson indul Cinthia Marcelle különdíjjal elismert kiállításába, hogy bent ez a felemelkedő installációs elem a gyakori brazil börtönlázadások problémájára emlékeztessen.

Irak rendhagyó kiállítással jelentkezett, melyben az országból az elmúlt évek zűrzavaros viszonyai közepette elrabolt és visszaszerzett, ókori műkincsek és kortárs munkák figyelmeztetnek a közel-keleti kulturális örökség pusztulására, míg a magyar pavilonban Várnai Gyula Peace on Earth! (Békét a földön!) című projektje a hatvanas évek békeutópiáit szembesíti a jelen kihívásaival.

Lisa Reihana monumentális multimédiás projektje Új-Zéland pavilonjában 18. századi francia útirajzokba helyezve játssza újra a szigetország gyarmatosításának korát.

A migráció és a határok problémájára reflektálnak többek között Ausztrália és a Velencei Biennáléra 1958 után visszatérő Tunézia kiállításai, míg a Velencében most debütáló Kiribati Ars longa, vita brevis! című projektje a csendes-óceáni szigetállam létét veszélyeztető tengerszint-emelkedésre hívja fel a figyelmet.

DEBRE20170512018

Egy látogató Várnai Gyula Peace on Earth! (Békét a világnak!) című kiállításán az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában 2017. május 12-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Peru pavilonjában Javier Salazar fanyar iróniával mutat rá a mindenkori politikai közbeszéd ürességére, az idei ukrán kiállítást jegyző Borisz Mihalkov pedig ennél is tovább megy, mikor fotó alapú munkáiban a közösségi médiában és a mai politikában elharapózó politikai manipuláció veszélyeire figyelmeztet.

Hasonló témát boncolgat a Skóciát képviselő Rachel Maclean, aki videójában Pinocchio történetét helyezi át egy groteszk, “igazságon túli” világba.

A Velencei Biennálén a nagyszabású főkurátori válogatás mellett 86 ország nemzeti kiállításai, valamint 23 kísérőrendezvény várja a közönséget a Giardini parkban, az Arsenale történelmi épületeiben, valamint a város számos egyéb pontján november 26-ig.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »