Bevarrt szájú migránsok és a calais-iak is tüntettek

Bevarrt szájú migránsok és a calais-iak is tüntettek

A migránsok Calais-ban tiltakoztak, a calais-iak Párizsban demonstráltak. A migránsok a sátraik lebontásának felfüggesztését követelték, a calais-i polgárok viszont amiatt vonultak a francia pénzügyminisztérium elé, mert a migránsok miatt tönkremennek.

Iráni migránsok tiltakoztak Calais-ban az illegális sátortábor lerombolása ellen, a hétvégi szünet után hétfőn ugyanis rendőri biztosítással folytatódott a bontás. Ezt annak ellenére nem függesztették fel a francia hatóságok, hogy a hétvégi lehűlést követően hó is esett Calais-ban. A munkások elbontották azt a sátrat is, amelyben a migránsokat meleg étellel ellátó konyha működött. A tábor felszámolása ellen csendes demonstrációt tartottak azok az iráni migránsok, akik közül többen éhségsztrájkba léptek és a szájukat is bevarrták.

„Embertelenek itt a körülmények. Mi migránsok vagyunk és menedéket keresünk, de úgy érzem, hogy nekünk nincsenek jogaink” – mondta az egyik bevándorló. A calais-i sátortábor lakói közül többen is azt szeretnék, hogy az ENSZ képviselőivel tárgyalhassanak.

Hangosabbak voltak viszont a calais-i vállalkozók és polgárok, akik Párizsba vonultak, hogy ott adjanak hangot elégedetlenségüknek. „Ez egy vészjelzés a kormánynak, amelytől támogatást várunk, gazdasági támogatást, mert az üzleti és gazdasági élet hirtelen megromlott Calais-ban. A kormány segítségét kérjük ahhoz, hogy túlélhessük a migránsválságot” – hangoztatta egy földműves.

A calais-i tüntetők abban bíznak, hogy a hangjukat meghallja az államfő és személyesen jár közben ügyükben. Neki egy hatalmas borítékot címeztek meg. Francois Hollande-tól azt várják, hogy legyen úrrá a munkanélküliségen, amely már a migránsválság előtt is jelentős volt a városban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »