„Bevándorlásszervezési illeték”: totális háborúra készül az Orbán-kormány

„Bevándorlásszervezési illeték”: totális háborúra készül az Orbán-kormány

Szerdán tárgyalja, és el is fogadhatja a kormány a Soros György és hálózata elleni akciótervet, amely több jogszabály-módosítással és szankciókkal szoríthatja vissza a migrációt támogató szervezeteket – tudta meg a kormányközeli Magyar Idők.

Információik szerint a tervezetben szerepel, hogy

megvizsgálnák az amerikai–magyar kettős állampolgárságú Soros György Magyarország területéről kitiltásának törvényi lehetőségét, illetve az ehhez szükséges jogszabály-módosítást;nyilvántartásba vennék a bevándorlást támogató szervezeteket, illetve megszüntetnék ezek nonprofit státusát;a migrációt elősegítő szervezetek bevételeire bevándorlásszervezési illetéket vetnének ki.

Hírdetés

Az Origo kedden számolt be arról, hogy a kormány szerdai ülésén olyan javaslatot tárgyal, ami akár az amerikai üzletember kitiltását is lehetővé teszi Magyarországról. Mindez egyébként azért is érdekes, mert Pintér Sándor a parlament honvédelmi bizottságában tavasszal azt mondta, az üzletember magyar állampolgár, és magyar állampolgárt nem lehet kitiltani Magyarországról.

Az Atv.hu pedig ugyancsak kedden azt írta, az általuk megkérdezett fideszesek is úgy vélekedtek, nem lehet Soros Györgyöt kitiltani, sem a magyar állampolgárságától megfosztani az Alaptörvény szerint. Egyik forrásuk szerint inkább a „Soros-szervezetek” esetleges kitiltásával kapcsolatos törvényjavaslatról tárgyalhat majd a kormány.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A Fidesz országos választmánya keddi ülésén politikai határozatot fogadott el az úgynevezett „Soros-terv” elutasításáról. Puskás Imre, a Fidesz szóvivője később ezzel kapcsolatban az M1-en arról beszélt: ha szükséges, akkor törvényt kell alkotni annak megakadályozásáért, hogy a „Soros-szervezetek” bevándorlásszervező irodákat hozhassanak létre Magyarországon. Azt mondta: ez a politikai nyilatkozat azt is rögzíti, hogy milyen lépések történnek „Soros-szervezetek” részéről azért, hogy rá tudják kényszeríteni akaratukat Magyarországra. A nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy a kormány tegyen meg mindent azért, hogy ezek ne jöhessenek létre; ha kell, akkor törvényt kell alkotni ennek megakadályozásáért – közölte a szóvivő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »