Beszüntették az éhségsztrájkot a Horosnál tartózkodó menekültek

Beszüntették az éhségsztrájkot a Horosnál tartózkodó menekültek

Véget vetettek a hatodik napja tartó éhségsztrájknak a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál tartózkodó menekültek, erősítette meg a Szabad Európa Rádió számára egyike annak a 60 migránsnak, akik eddig így próbálták kiharcolni, hogy Magyarország beengedje őket az Európai Unió területére.

A menekültek azután határoztak az éhségsztrájk felfüggesztése mellett, hogy tárgyaltak Nikola Popovval, a köztársasági menekültügyi biztosság képviselőjével, s megállapodtak arról is, hogy bevonulnak az egyik befogadóközpontba, ahol élelmet kapnak, s benyújthatják menedékkérelmüket.

Mivel Afganisztánból érkeztek, nincs olyan státuszuk, mint a szíriaiaknak és irakiaknak, éppen ezért saját bevallásuk szerint nem számítanak arra, hogy menedékjogot kapnak Szerbiától.

A magyar határ melletti tisztásra vasárnap érkezett meg 130 menekült gyalog Belgrádból, ahonnét eredetileg mintegy 300-400, főleg afganisztáni és pakisztáni migráns indult útnak még péntek délután. Közülük időközben sokan feladták és a közeli tranzitzónába távoztak, majd többen újra csatlakoztak a csoporthoz.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »