Beszámoló az erdélyi és csángóföldi utamról III. – Bözödújfalu

Hír típusa: IT hírekBorítókép: 

A közelmúltban 5 napot Erdélyben és Csángóföldön töltöttem. Mivel nagyon érdekes helyekre sikerült eljutnom, ezért úgy gondoltam, hogy egy háromrészes beszámolóban írom le élményeim tapasztalataim az ott töltött napokról. Következzen az utolsó rész.

A csíksomlyói búcsúból hazafelé Bözödújfalu felé vettük az irányt Bana Tibor, Magyar Zoltán és Vágó Sebestyén képviselőtársaimmal. Régóta szerettük volna megtekinteni ezt a szomorú helyszínt, amely a ’80-as évek végén az erdélyi falurombolás jelképe lett, amikor is a falut elárasztották vízzel egy víztározó létesítése miatt. Ami most plusz apropót teremtett, hogy nemrég hallottuk a hírt, miszerint újra láthatóak lesznek a falu maradványai. Történt ugyanis, hogy a tóban álló irányítótornyot a gáttal összekötő híd egyik eleme 2017 februárjában a vízbe esett. Emiatt szükségessé vált annak felújítása, így ideiglenesen leengedik a tározóban található vizet.

Kocsival érkeztük Székelyudvarhely irányából egy igencsak rossz minőségű úton, ahol volt egy olyan, kb. 10 km-es szakasz, ahol földes út volt csak, az is a rosszabb fajtából… Aztán Maros megyébe átérve hirtelen kifogástalan út következett, így értünk el a Bözödújfalu táblához. A kocsit leraktuk a tábla után nem sokkal, amikor is rögtön magyarul jól beszélő cigány gyerekek találtak meg minket, kézműves portékájukat árulva. Láthatóan ők abból élnek, hogy az idelátogató turistáknak próbálják eladni kis fonott dísztárgyaikat. A tó felé sétálva láttunk 2-3 házat, amik ugyan nagyon rossz állapotban voltak, de láthatóan laktak bennük. Vélhetően régen ez is a falu része volt, de mivel ezek kicsit magasabban voltak, így nem érintette őket az elárasztás, és hát úgy tűnik, hogy azóta is élnek ott (a Wikipédia szerint 24-en még 2011-ben is laktak a faluban, gondolom, egy részük azok lehettek, akik ezekben a házakban éltek).

 

Néhány száz méter séta után már meg is érkeztünk a tóhoz, pontosabban annak kiszáradt medréhez. Messziről csak a hatalmas tómeder látszódott, melyből rengeteg helyen fatörzsek álltak ki, később közelebb menve láttuk csak meg a néhány megmaradt ház alapját, természetesen szétmállott, rossz állapotban. Egy ott sétáló magyar bácsi mutatta meg nekünk, hogy az egyik hatalmas tégla és kő törmelékkupac volt az a híres templom, aminek tornya az elöntés után is kilátszott a vízből, ennek a képe bejárta a sajtót és amely torony két évvel ezelőtt omlott le.

Megmondom őszintén, hogy bár ismertem a falu tragédiáját, először mégis csak inkább egy természeti látványosságnak tűnt az egész hely, egy érdekes lehetőségnek, hogy egy tómeder alján sétálhatunk, amely néhol még iszapos, hiszen néhány héttel ezelőttig víz alatt volt, néhol már megrepedezett a tófenék a kiszáradástól. Akkor jutott el jobban a tudatunkig, hogy hol is járunk, akkor éreztük át igazán a hely iszonytató múltját, amikor néhány száz métert gyalogolva megláttuk az első, még jól kivehető házfal maradványát. Ekkor már azért jobban megérintett mindannyiunkat, hogy most egy olyan helyen sétálgatunk, ahol néhány évtizede még egy falu volt. Ezt az érzést támasztotta alá az a felismerés, amikor az addig rendszertelen elhelyezkedésűnek tűnő fatörzs maradványokban felismerni véltük a szabályos elhelyezkedést, azt, hogy valószínűleg egy utcát határolhattak. Láthattuk még régi kutak nyomait, házak pincéjének megmaradt mélyedéseit, volt kerítés alapját, lépcsőket, szóval sok-sok olyan épületrészt, ami nagyjából megmutatta, hogy merre helyezkedett el a falu. Pontosabban annak új építésű része, mert a régi falu nagy része faházakból állt, amelyek már akkor nyom nélkül elpusztultak, mikor rájuk engedték a vizet. A néhol kiszáradt, néhol iszapos talajban számos helyen láttunk kiszáradt kagylókat, rákokat, de persze nem ez volt a legmegdöbbentőbb, hanem tényleg az, hogy ezen a helyen régen emberek éltek hosszú évekig, évtizedekig, most pedig ugyanaz a hely egy kiszáradt tófenék.
A tó partján egyébként új építésű házak sorakoztak, amiatt van így, hogy a víztározó kialakítása után egyes, szerintem eléggé érzéketlen emberek egyfajta üdülőövezetként kezdtek tekinteni a helyre, ahol megvásárolva telkeket, felhúztak nyaralókat, hétvégi házakat, egy cseppet se zavartatva magukat attól a ténytől, hogy az a hely, ahol ők úszkálnak, csónakáznak, vizibicikliznek, az régen egy falu volt. Apropó vizibicikli: az egyik legabszurdabb elénk táruló kép az volt, amikor az egyik még megmaradt kb. 5 méteres fának a törzsébe és ágaiba fennakadva ott láthattunk egy vizibiciklit. Vélhetően, amikor engedték le a vizet, pont a fa törzse felett úszott a jármű, így akadt fenn.

 

A mederben való sétálgatás után visszatérve az autóhoz, és azzal néhány száz métert megtéve megnéztük még azt a kis emlékpartot, ami bemutatta a falu múltját és emléket állított azoknak az embereknek, akiknek el kellett költözni a falurombolás eme módszere miatt. Itt még újabb megdöbbenést okoztak számunkra az eredeti faluról készített képek, hiszen így volt látható igazán az a hatalmas kontraszt, ami a kis völgyben elfekvő takaros falu és a most ott lévő kihalt tómeder között van. Az emlékparkban egyébként kopjafák sokasága is áll, ill. egy régi bözödújfalusi ház felépített fala szolgál mementóként.

Jelen állapotában talán már csak egy hónapig lesz látható ez a hely, utána ismét ráengedik a vizet és tényleg nem marad más belőle egy külső szemlélő számára, mint egy szép környezetben elterülő tó…

Utazás során készült további képekért ide kattints.

Farkas Gergely
a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

Bevezető: A közelmúltban 5 napot Erdélyben és Csángóföldön töltöttem. Mivel nagyon ér


Forrás:jobbikit.hu
Tovább a cikkre »