Bertens és Thiem csodatétele Párizsban

Bertens és Thiem csodatétele Párizsban

Noha csütörtökön is esett az eső Párizsban, a férfi és női egyes felső ágán is kialakult az elődöntő. Mindkét esetben az aktuális világelső – Serena Williams és Novak Djokovic – játszik majd egy-egy meglepetésemberrel. Ráadásul Kiki Bertens és Dominic Thiem pályafutása első GS-elődöntőjére készülhet.

Vélhetően úgy voltak vele csütörtökön a Roland Garros szervezői, akkor is lejátszatják a még hátralévő egyéni negyeddöntőket, ha az eső ismét támadást indít. Nos, csapadékban ugyan ismét nem volt hiány, de végül a tenisz győzött a párizsi salakon.

Meg persze Novak Djokovic…

A szerb világelső pályafutása során 26. alkalommal került szembe Tomas Berdychhel, és 24. alkalommal le is győzte őt (6:3, 7:5, 6:3). A világranglista 8. helyén álló cseh ugyan egyáltalán nem teniszezett rosszul, ám még megszorítani sem tudta Djokovicot. Pedig a szerb nem adogatott valami jól – nem ütött ászt, és az első szervái mögött alig 50 százalékban lett az övé a pont –, viszont fogadóként remekelt, nyolc bréklabdájából hatot megcsinált, a hálónál száz százalékosan értékesítette a pontokat (6/6) és 30 nyerője volt a meccs folyamán.

– Örülök, hogy legyőztem Tomast, mert nagyon jól játszott. Megint egy lépéssel közelebb kerültem a nagy álmomhoz, a Roland Garros megnyeréséhez. Már csak két, nagyon fontos lépést kell megtennem – jelentette ki a szerb világelső, aki eddig sosem tudott nyerni Párizsban.

Mindenesetre az elődöntő nem lesz olyan könnyű a számára, mint az ahogy elsőre látszik. Az osztrák Dominic Thiem kihasználva azt, hogy Rafael Nadal a harmadik forduló előtt visszalépett, életében először bejutott egy Grand Slam-torna elődöntőjébe. Ráadásul nem is esélytelenül, hiszen 2016 egyik legeredményesebb salakos játékosáról van szó – két tornát is nyert ezen a borításon –, idén 1 039 000 dollárt teniszezett össze, és már a 15. helyen áll a világranglistán. A csütörtöki negyeddöntőben is káprázatosan teniszezett a belga David Goffin ellen. Utóbbi megnyerte az első szettet, majd a másodikban brékelőnybe került, ekkor úgy tűnt, ő jut tovább. Thiem azonban összekapta magát, rövidítésben kiegyenlített. Goffin még egyszer feltámadt, 4:2-re elhúzott a harmadik játszmában, ám innentől kezdve csak az osztrák tehetség volt a pályán: zsinórban kilenc játékot nyert, és ezzel kivívta a győzelmet (4:6, 7:6, 6:4, 6:1).

– Ez egyszerűen hihetetlen, a legjobb négybe jutottam Párizsban. Tény, idén jól megy salakon, és titkon bíztam abban, hogy sikerül maradandót alkotnom. Az elődöntőben természetesen nem én leszek a favorit, de szeretném megmutatni, nem véletlenül jutottam el idáig – fogalmazott a nagyon boldog Thiem.

A hölgyeknél is kialakult a felső ág elődöntője, és itt is a férfiakhoz hasonlóan, a világelső és egy meglepetésember jutott be a legjobb négy közé. A címvédő és 22. GS-sikerére vágyó Serena Williams a tavalyi formáját futotta, hiszen kis híján két szettben alulmaradt a kazah Julia Putyinceva ellen. Az amerikai 5:7, 4:4-es állásnál rázta meg magát, és a következő 25 labdamenetből 22-t megnyert, így a végén azért nyerni tudott (5:7, 6:4, 6:1).

– Julia egészen fantasztikusan teniszezett, nagyon megnehezítette a dolgom. Én nem számoltam, hány pontot nyertem zsinórban, mindig csak a következő labdamenetre koncentráltam – nyilatkozta a meccset követően a láthatóan megkönnyebbült Serena Williams.

Egy holland miatt nem ismétlődik meg a tavalyi pazar elődöntő Serena és a magyar származású Timea Bacsinszky között – akkor hatalmas, háromszettes csatában nyert az amerikai –, mert a világranglistán 58. Kiki Bertens 7:5, 6:2 arányban legyőzte a svájci színekben versenyző Bacsinszkyt. Mindketten rengeteget hibáztak, Bertens 16 nyerőjével szemben 31 ki nem kényszerített hibát vétett, míg Bacsinszky 17/40-es mutatóval zárt.

– Még el sem hiszem, hogy idáig eljutottam. Őszintén remélem, az elődöntőben képes leszek méltó ellenfele lenni Serenának. Egy biztos, veszítenivalóm nem lesz – közölte Bertens.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »