Berlini szélsőségszakértő: nincs helye a kettős mércének az erőszak elítélésében

A német Die Welt napilap interjút készített Klaus Schroeder szélsőségkutatóval, aki azt vetette a baloldal és a zöldek szemére, hogy alapvetően támogatták a hamburgi erőszakorgiát. A berlini szakértő azt mondta, ha összehasonlítjuk, miképpen viszonyulnak ugyanazok a radikális jobboldali Alternatíva Németország párthoz, kitűnik paradox magatartásuk. Hozzátette, amikor a baloldaliak sajnálatukat fejezték ki a G-20-as csúcstalálkozóval kapcsolatos erőszak miatt, egyértelműen látszik, hogy azok csupán üres szólamok voltak. De a szociáldemokraták nyilatkozataiból is kitűnik, hogy ők a jobboldali szélsőségességet jóval veszélyesebbnek tekintik a baloldalinál és ez még a kormányzó koalícióban is többeknél az uralkodó felfogás.

Megosztás:

Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »