Béremeléssel enyhítené a dolgozói szegénységet a DK

A Demokratikus Koalíció fokozatos béremeléssel, egy szociális háló kiépítésével és átképzési programokkal számolná fel a dolgozói szegénységét – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Niedermüller Péter felhívta a figyelmet, hogy az ENSZ 154 országra kiterjedő felmérése szerint Magyarországon is jelentősen enyhíteni lehetne a problémát, ha a kormány erre a célra fordítaná a GDP egy százalékát. Az Eurostat viszont azt állapította meg, hogy a hazai dolgozói szegénység a 2014-es 6,7 százalékról 2015-re 9,3 százalékra nőtt – közölte az EP-képviselő.

Az alelnök azt mondta, hogy habár a probléma növekedésének egyik elsődleges oka a közfoglalkoztatás, a kormány mégis egyre több embert szeretne ebbe a foglalkoztatási modellbe bevonni. Teszik ezt annak ellenére, hogy többen is felhívták a figyelmet, a közfoglalkoztatás egy olyan szociális és financiális csapdába zárja a résztvevőket, ahonnan nem tudnak kitörni – szögezte le.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »