Béremelés és hatalmas átszervezés a Tescónál

11 százalékos béremelés és története legnagyobb átszervezése jön a magyarországi Tescónál – mondta el Pálinkás Zsolt, a cég vezetője az Indexnek.

Az interjúból kiderül, hogy a hipermarketeknél a jelenlegi háromszintes vezetői rendszert egyszintes váltja fel, illetve az is, hogy az érintetteknek új pozíciókat ajánlanak fel, de azt még nem tudni, így hányan maradnak majd állás nélkül. Ez a változtatás az 1000 négyzetméternél nagyobb üzleteket érinti majd – szám szerint 112-t –, a kisboltokra nem fog vonatkozni.

Legalább ilyen fontos újdonság, hogy júliustól az összes kiskereskedelemben dolgozó, nem vezetői pozíciót betöltő 14 ezer Tesco-alkalmazott nettó bérét is megemelik, átlagosan 11 százalékkal.

Pálinkás elmondta azt is, hogy a vasárnapi boltzár miatt senkit sem bocsátottak el, és sokkal rosszabbra számított, mikor a törvényt bevezették, de pozitív trendet tapasztaltak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »