Bencsik András: Szeret, nem szeret

A külvilág elhitetheti a fiatalokkal, hogy Isten távoli és érzéketlen: jó a jókkal és rossz a rosszakkal. 

 A Teremtő azonban „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is”, és valódi bátorságra hív. Arra, hogy „legyünk erősebbek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is” – biztatta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó múlt vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén.

A Szentatya jól látja, a nap, ami odafönt süt az égen, s amit a világ legtöbb vallása isteni jelképnek tekint, a legcsekélyebb mértékben sem tesz különbséget jó és rossz között. Süt, ameddig nem takarják el felhők. Hogy az isteni irgalmasság talán részben hasonlóképpen működik, az érthető, mert egyfelől igaz, hogy a szeretet és a megbocsátás (összefogás) ereje szent örökség, hiszen ezt hagyta ránk örökül Jézus, amikor az utolsó vacsorán eképpen szólt: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”

Szeressük egymást. De hogy az ellenségeinket is? Hát, ez kissé elnagyolt állítás.

A nagy Akhilleusz, Priamosz király szomorúságát látva, maga is elsiratta Hektórt, de csak miután legyőzte és megölte őt, majd holttestét harci szekere után kötve, a porban vonszolta Trója falai alatt. Hogy szerette volna Akhilleusz Hektórt? Utólag, talán. És Hektór? Ő szerette Akhilleuszt? Neki a sors nem adott erre lehetőséget, mert meg kellett halnia. Szerették-e a trójaiak a görögöket, miután azok feldúlták és felégették városukat, a benne lakókat pedig nagyrészt leöldösték? Aligha. A fene tudja, hogyan működött az isteni irgalmasság azokban az időkben, de az biztos, hogy Trója népének nem jött be a szeretet.

Szerették-e a brutálisan kiirtott észak- és dél-amerikai indiánok a fehér hódítókat? Vajon azért haltak-e ki teljes indián civilizációk, mert nem tudták eléggé szeretni ellenségeiket, vagy éppen fordítva, azért, mert elhitték, hogy a természet legerősebb, ha úgy tetszik, isteni parancsát – a többségnek túl kell élni – felülírja az önfeladó elfogadás parancsa? Ferenc pápának, aki Dél-Amerikából érkezett, tudnia kell a választ. Feltehetően arra a kérdésre is, hogy ad-e Isten elégtételt a kiirtott vagy kiszorított nemzeteknek. Ha a magyarok tudják szeretni román felebarátaikat, a Jóisten visszaadja-e nekik Erdélyt? Ha a szerbek képesek szívből szeretni az albánokat, visszaadja-e majd a Mindenható Rigómezőt? És így tovább.

„Álmodozónak tarthatnak benneteket, amiért hisztek az új emberiségben… De ti ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára” – mondta még a Szentatya. Ami az új emberiséget illeti, elég durván formálódik Nyugat-Európában. Szentmisén elmetszett papi torokból bugyogó vér, teherautóval elgázolt emberek vére, baltával agyonvert, találomra lelőtt emberek vére kiáltja, hogy baj van, baj van! Az új emberiség tör és zúz, a régi emberiség pedig kétségbeesve keresi a kiutat a csapdából.

Segítsünk hát neki. „Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kereskedőket talált, akik ökröket, juhokat és galambokat árusítottak, és pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötelekből ostort font, és mindnyájukat kiűzte a templomból, a juhokkal és ökrökkel együtt. A pénzváltóknak pénzét szétszórta és asztalaikat fölforgatta. A galambárusokhoz pedig így szólt: »Vigyétek el innét ezeket! Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!«” Jézus nem szerette őket, de a tanítványait igen, azokat szerette.

Bencsik András – www.demokrata.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »