Bencsik András: Okos Európa

Az Európai Uniót részben azért alapították, hogy az USA-t kereskedelemben legyőzze,

Mielőtt megszólalna a halleluja (=dicsőség Jahvénak), talán olvassuk el még egyszer figyelmesen az első mondatot, ami fölött természetesen elsiklott a fősodratú világsajtó, beleértve a legtöbb hazai médiumot is. Donald Trumpnak tökéletesen mindegy, egyben marad-e vagy darabokra hullik tágabb otthonunk, az Európai Unió. A széthullás (vagy egyben maradás) következményei sem igazán érdeklik, részint mert szerinte az EU jelenlegi formájában Németország játékszere csupán, amit részben azért hoztak létre, hogy hazájának üzleti riválisa legyen, minek következtében őszintén örül, hogy a britek kiugranak belőle, és reméli, hogy mások is ezt teszik…

Még nincs vége: az oroszok elleni szankciót föl kell oldani, vagyis Amerika új vezetője úgy gondolja, hogy a „ha az ellenségedet nem tudod legyőzni, tedd a szövetségeseddé” logika ideje jött el. Ez abból a szempontból, hogy ezáltal jelentős mértékben csökken egy harmadik világháború esélye, mindenképpen jó hír. Talán arra is van sansz, hogy Ukrajnát a két nagyhatalom – Európa feje fölött – szépen felossza, és ott is békét teremtsen.

Hírdetés

Ami azonban minden uniós állampolgárt el kell gondolkodtasson, az Donald Trump könyörtelenül őszinte véleménye – rólunk. Ami egyébiránt tökéletesen egybeesik azzal a véleménnyel, amit őszinte pillanatainkban magunk is megfogalmazunk az EU-ról. Mert tényleg, tulajdonképpen ki is az Európai Unió vezetője? Az a bohóc Brüsszelben? És mi is az Európai Unió? Kinek milyen szerepe van benne? Azon túlmenően, hogy az itthoni bérhez képest jól, a kinti bérhez képest rosszul megfizetett cselédnek elmehetett pár százezer honfitársunk, mit is nyertünk a csatlakozással? Igen, békét és szabad mozgást. Ez valóban nagyszerű. De a szuverén magyar ipar megsemmisült, és talán soha nem tápászkodik fel. Bedolgozók lettünk.

Az a helyzet, hogy ha nem sikerül fellázadniuk a lázadásra még képes nemzeteknek, és nem tudják önerőből megszervezni magukat, ellensúlyt képezve a német hegemóniával szemben, egyenértékű félként elfogadtatva magukat a globális politikában egyébiránt lenézett németekkel, akkor a régió sorsát mások írják meg helyettünk. Mert az erő csak az erőt ismeri el. Trump őszintesége hatalmas ajándék. Elődei álszent, politikailag korrekt hadovája elfedte valódi szándékaikat. Donald Trump azonban kimondja, nem számol velünk, mert erőtlenek és széthúzók vagyunk, az oroszokkal viszont meg akar egyezni, mert ők erősek és egységesek.

Ezért a lázadás éve csak akkor lesz sikeres, ha a közép-európai országok ezt a lázadást egy új, az eddigieknél mélyebb összefogásra lesznek képesek felhasználni. Az okostelefonok mintájára az okos Európa megteremtése a cél. Ez igen, ez harmadik hatalommá tudna emelkedni az északi félgömbön.

Bencsik András – www.demokrata.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »