Bencsik András: Európa ébredezik

Bencsik András: Európa ébredezik

Nem igaz, hogy Európa alszik. Bár egyre valószínűbb, hogy Európa nyugati felének nagy részét rettenetes hanyatlás, súlyos végzet fenyegeti, amellyel még ma sem hajlandó szembenézni, sőt sietteti az összeomlás bekövetkezését egy sátáni terv végrehajtásával, melynek során egy idegen kultúra agresszív tömegeit szabadítja rá a saját önfeladásába belegyönyörödő nyugati civilizációra, ám ezzel a rémisztő folyamattal párhuzamosan egyre többfelé szólalnak fel ellene az emberek.

A németországi Alternatíva előretörése már az ébredés eredménye. Talán kevésbé látványos, de mégis óriási jelentőségű lépés volt az európai létet féltő értelmiségiek kiáltványának megfogalmazása, mert ez volt az első alkalom a migránsok 2015-ös beözönlése óta, hogy szűkebb és tágabb otthonukért felelősséget érző emberek közösen próbálták meg leírni Európa lényegét, sorsát, végzetét és a túlélésre megfogalmazott stratégiai javaslatot.

A kiáltvány Az igazi Európa és tév-Európa címmel jelent meg európai konzervatív gondolkodók egy csoportjának megfogalmazásában, amelyben a szerzők arra szólítják fel e kontinens népeit, hogy találjanak vissza gyökereikhez, őrizzék meg a nagyszerű európai hagyományt és értékeljék az európai ethoszt. Az aláírók, a francia Phi­lippe Bénéton, Rémi Brague és Chantal Delsol, a cseh Roman Joch, a magyar Lánczi András, a lengyel Ryszard Legutko, a brit Ro­ger Scruton, a német Robert Spaemann, a holland Bart Jan Spruyt és a belga Matthias Storme májusban találkozott Párizsban az Európáért való közös aggódás jegyében. Földrészünk népe ugyanis eltékozolja nagyszerű civilizációs örökségét. A kiáltványt elsőre kilenc európai nyelven tették közzé: csehül, németül, angolul, spanyolul, franciául, olaszul, magyarul, hollandul és lengyelül.

A terjedelmes mű így fejeződik be: „Hamisnak tartjuk és elutasítjuk azt az állítást, hogy az egységesített piac mesterséges, lelketlen szolidaritásával, a transznacionális bürokráciával és a sekélyes szórakoztatóiparral szemben nem állítható felelős alternatíva. A panem et circenses nem elegendő. A felelős alternatíva az igazi Európa. Jövőnk az igazi Európa. Most arra kérjük az európaiakat, hogy velünk együtt utasítsák el a határok nélküli multikulturális világ utópikus délibábját. Joggal szeretjük szülőföldünket, és arra törekszünk, hogy mindazt a nemes hagyatékot, amelyet magunk is örököltünk, továbbadjuk gyermekeiknek. Európaiak lévén közös örökségünk is van, ez pedig azt követeli tőlünk, hogy békében éljünk együtt a nemzetek Európájában. Újítsuk meg a nemzeti szuverenitást, állítsuk helyre közös felelősségünket Európa jövőjéért.”

Hírdetés

Nem túlzás azt mondani, hogy az első nemzetközi felszólalást a mandiner.hu és a demokrata.hu kivételével szívós hallgatás fogadta a hazai és nemzetközi médiafronton. Részben azért, mert a jó hír nem hír. A kilenc aláíró nem ölt meg senkit és rasszista kijelentéseket sem tett, csupán megfogalmazta elkötelezettségét a nemzetek Európája iránt. De ettől még ez a gesztus hatalmas jelentőségű cselekedet, egy olyan, országokon átívelő szellemi-lelki mozgalom elindítója lehet, amely megállíthatja végzetes rohanásában földrészünket, amely megfogalmazhatja az értelmes és méltó emberi létezés feltételeit, és amely ilyenformán megtermékenyítheti a politikai közgondolkodást mind több európai országban, mert az Ige mindenkor testté lesz: a szándék megszüli a cselekvést, és a cselekvés megszüli a sikert.

Bencsik András – <![CDATA[]]>www.demokrata.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »