Bencsik András: A kicsik dícsérete

A tízmilliós Portugália válogatottja legyőzte a 66 milliós Franciaország válogatottját, és először a foci történetében Európa-bajnok lett. 

Aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy valami olyan történt, mint a magyar, a walesi, az izlandi válogatottal: a számban kicsi, de lélekben erős nemzetek fiai, ha megérinti lelküket a transzcendens nagyság, csodákra képesek.

A nyilvánvalóan esélytelenebb portugálokat egy nem várt katasztrófa repítette a csúcsra. A mérkőzés elején egy sérülés miatt elveszítették a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb labdarúgóját, Christiano Ronaldót. Ezt követően már csak az egymás iránti szeretet és összefogás erejében reménykedhettek, és éppen ez az erő volt az, amivel győzni tudtak. Kiderült, amit senki nem gondolt volna, hogy ezen a labdarúgó-Európa-bajnokságon nem az vezet a győzelemhez, ha a lehető legjobb és legdrágább focistákból állítanak össze csapatot (bár a végén persze ez is számít), hanem az, ha a csapat képes egy emberként, egy lélekkel küzdeni a magasztos cél érdekében.

Vitathatatlan, hogy a labdarúgás sikere és kudarca kihat a hétköznapokra is. Bizonyos értelemben példaként használható fel a hétköznapi létezés törvényeire. Az Európai Unió válsága és a válságra adott őszinte vagy hamis, okos vagy ostoba válaszok minősége nincs arányban az adott népesség számával. A németek erőtlensége, ami végül a fociban is láthatóvá lett, számukra kudarchoz vezetett. Ugyanez a kollektív erőtlenség fedezhető fel abban a teljességgel képtelen, abszurd és életellenes felfogásban, ami realitásnak fogja fel, hogy a német nők nem szülnek gyerekeket, hogy a német társadalomban aggasztó mértékben terjed a gyerekgyűlölet, amelynek – mint e lapban olvasható – elképesztő következménye a játszóterek lerombolása, s amely végül abban csúcsosodik ki, hogy évente 600 ezer bevándorlót kell befogadniuk a társadalmi stabilitás fenntartására.

Az isteni (természeti) igazság nem függ sem mérettől, sem hangerőtől, sem a fegyverek számától. Az a populáció, amelyik lemond a szaporodás jogáról és felelősségéről, az kihal, és mások töltik be a helyét. De megfordítva a dolgot, amelyik populáció úgy dönt, szembeszáll a végzetes kísértéssel és erőfeszítéseket tesz a fennmaradás, a túlélés érdekében, az túlél, fennmarad, végső soron győz. Mert csak a túlélők kapnak elégtételt, és jaj a veszteseknek.

Ezért bár máris felhangzott a lakájkórus, amelyik a meglehetősen öntörvényű és önző angolszászok helyett a ma még gazdag németekben látja Európa új urait, jó, ha tudjuk és értjük, hogy az isteni, természeti igazságot e tekintetben sem lehet kisajátítani. Az invázió kulturálatlan antikultúrája ellen lehet és kell védekezni. E védekezés első lépése az önismeret és az önmegértés. Mert oka van annak, hogy miért hanyatlanak a mai európai generációk, miért halnak meg többen, mint ahányan születnek. Ezt az okot föl lehet deríteni, meg lehet ismerni, meg lehet érteni, s ezt követően meg lehet fogalmazni azt a stratégiát, ami e természetellenes állapot megszűnéséhez és a természetes létállapot helyreállításához vezet. Az igazság ugyanis – kétezer éves bölcsesség – szabaddá tesz: felszabadít a hazugságok, hamisítások, leplezett érdekek, manipulációk rabságából. És aki szabadon tud cselekedni, aki mer és tud szabadon dönteni, az a válságos helyzetekben akkor is képes a győzelemre, amikor mindenki más azt hiszi, erre már semmi esélye nincs.

Bencsik András – www.demokrata.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »