Belgrádi vasútvonal: a Kelet lándzsahegye lenne, de átláthatóságot követel a Jobbik

Megszólalt a Jobbik a kínai hitelből épülő 150 milliárdos gigaberuházás kapcsán. Ander Balázs országgyűlési képviselő közleményét az alábbiakban közöljük.

A vasút a hőskorától kezdve óriási hatással van a gazdaságra és a társadalomra, tehát a fejlesztése szükségszerű, de annak hatékonysága és átláthatósága a Jobbik szerint elsőrendű kell, hogy legyen! Természetesen örülnénk annak, ha az infrastrukturális fejlesztéseken keresztül hazánk lenne a Kelet lándzsahegye, örülnénk annak is, ha Magyarország a Kína és Közép-Európa közötti együttműködés regionális központjává válhatna, és szívesen vennénk, ha rajtunk keresztül vezetne az új selyemút. Csakhogy amíg a költségvetés a MÁV-ra éves szinten még a felét sem fordítja annak az összegnek, mint amennyit a 150-es vonalra szán, addig bombabiztos garanciák nélkül a magyar adófizetők pénzével hazardírozásról beszélhetünk egy ilyen gigaberuházás kapcsán.
 
A kínai hitelből megvalósítandó Budapest–Belgrád vasútvonal mindössze 166 kilométeres, de legalább 550 milliárd forintba kerülő hazai szakasza körüli botrányok világosan rámutatnak arra a fenyegető és felháborító veszélyre, hogy a magyarországi vasútépítések legújabb óriásprojektje is a kormányközeli oligarchák fejőstehenévé válhat.
 
A kormánypárti többség által Bólogató János módjára megszavazott terv kamatokkal terhelten mintegy félmillió forintnyi újabb adósságot rak minden magyar család nyakába. A beruházás brutálisan felülárazottnak tűnik, hiszen pirulás nélkül még a habonyi agymosógépezetnek is nehéz lenne bemagyaráznia, hogy a tükörsima alföldi részeken miért is kerül majd 3-4 milliárd forintba egyetlen kilométer. Lehet, hogy a kivitelezők követik majd az M6-os autópályánál már megismert jóféle szocialista hagyományokat, és összekotorják a földet, hogy a vakondtúrásnak is beillő halmok alá végezetül alagutat fúrjanak? Amilyen mohók a nagyra nőtt fideszes kisgömböcök, a nemzeti néppártban ezen sem csodálkoznánk…
 
A Jobbik véleménye szerint viszont nincs helye az intézményesített pazarlásnak! Korrekt gazdasági, megalapozó számítások, az üzleti partner garanciavállalása, hatástanulmány, belföldi közlekedésintegráció biztosítása szükségeltetik. Ezért követeljük, a kormány hitelt érdemlő módon bizonyítsa, nem közpénzelfolyatásról, a megalenyúlásokat lehetővé tevő, soha meg nem térülő projektről van szó! A Jobbik világos biztosítékot akar aziránt is, hogy a kivitelezés ne hazai vagy külföldi oligarchák extraprofitjának aranybányája legyen, azon ne a gázszerelőből vasútépítővé avanzsált, kormánybarát hűbéresek gazdagodjanak!
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »