Belgium: a Lütyő felügyelők földje

Belgium: a Lütyő felügyelők földje

Salah Abdeslamot az elfogása és a brüsszeli merényletek közötti négy napban mindössze egy órán át hallgatták ki a belga nyomozóhatóságok. Ezt megerősítette Abdeslam ügyvéde és két, a nyomozást jól ismerő rendőrségi forrás is. A Politico-nak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő rendőrségi tisztviselő azt is elmondta: a szombaton történt rövid kihallgatáson nem is kérdezték esetleges jövőbeli támadásokról, mert kronológiai sorrendben haladtak, ezért Abdeslam csak a novemberi párizsi támadásokról tudott beszámolni.

Fotó: Spíler blog

Annak ellenére sem faggatták újabb tervezett támadásról Európa legkeresettebb terroristáját, hogy nem sokkal a brüsszeli merényletet megelőzően egy rejtekhelyen, Abdeslam ujjlenyomata mellett fegyvereket és detonátorokat is talált a rendőrség. A belga hatóságok számára egyre nyilvánvalóbbá vált tehát, hogy a brüsszeli terrorhálózat erősebb, mint azt korábban gondolták. Abdeslamot azonban nem kérdezték erről, mert még épp felépülőben volt a műtétét követően, amire azért volt szükség, mert elfogásakor lábon lőtték – mondta egy magas rangú belga biztonsági tisztviselő.

Nagyon fáradtnak tűnt, mivel egy nappal korábban műtötték” – mondta a tisztviselő, ezért keddig nem is kérdezték ki újra. „Nem gondoltunk arra, hogy mi történhet kedd reggel” – mondta egy másik forrás, a repülőtéren és a metróban történt támadásra utalva. Sven Mary, Abdeslam ügyvédje is megerősítette, hogy a hatóságok csak egyszer, akkor is röviden kérdezték ügyfelét az elfogása és a terrortámadás közötti napokban.

A belga és a francia hatóságoknak négy hónap kellett Abdeslam elfogásához, de ennek ellenére is büszke pillanat volt a hatóságok számára a kézre kerítése. Visszatekintve azonban elszalasztott lehetőségnek tűnik, hogy eszükbe sem jutott jövőbeni támadásokról kérdezni őt. A letartóztatását követően a hatóságok még a terrorfenyegetettség szintjét sem emelték meg. Érthető, hogy egyre több kritikát is kap a belga kormány és sokan kérdőjelezik meg a terrorizmus elleni küzdelem terén nyújtott teljesítményét.

Az ország bűnüldöző szerveinek tévedései, és a töredezett politikai rendszer is lehetővé tette, hogy a dizsihadisták Belgiumot a legjelentősebb európai központjukká alakítsák. Az országban 451 olyan belga állampolgár van (ez egy főre vetítve a legmagasabb szám az EU-ban), aki harcolt Szíriában vagy Irakban, közülük az igazságügyi minisztérium becslése szerint 117 vissza is tért Belgiumba. Mindezek ellenére sem emelték a terrorkockázatot a legmagasabb szintre. „Csak akkor figyelmeztethetjük az állampolgárainkat, ha konkrét információ vagy terv van a birtokunkban. Ebben az esetben, nem volt elég információnk, hogy 4-es szintre emeljük a készültséget. A szolgálataink nem tudtak erről a támadásról. Nem volt pontos információnk a támadás előkészületeiről” – mondja Peter Mertens, a minisztérium szóvivője.

Abdeslam letartóztatása azonban felgyorsította az eseményeket. A belga ügyészek szerdán nyilvánosságra hoztak egy dokumentumot, amely Ibrahim el Bakraoui-tól származik, a reptéri robbantás egyik elkövetőjétől. Ebben arról ír, hogy kifogynak az időből, félti a biztonságát és nem akarja börtönben végezni. A feljegyzés a következő sorokat is tartalmazza: „cselekednünk kell.”

Günther Oettinger, német EU biztos szerint a belga biztonsági szolgálatok működése során tapasztalt hiányosságokat fel kell számolni. „A különböző brüsszeli rendőri szervek nem működnek együtt megfelelően. Ez így nem folytatódhat” – tette hozzá Oettinger.

Spíler blog nyomán


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »