Beérheti Puskást a magyar válogatott játékosa

Amennyiben Jakabfi Zsanett és csapata megnyeri a 2016-os női labdarúgó Bajnokok Ligája csütörtöki döntőjét, véghez viszi azt a bravúrt, amire a magyarok közül eddig csak Puskás Ferenc volt képes: triplázik a legrangosabb európai kupasorozatban.

Nem sok magyar labdarúgó mondhatja el magáról, hogy megnyerte Európa legrangosabb kupasorozatát. Az Aranycsapat kapitányának, Puskás Ferencnek ez háromszor is (1959, 1960, 1966) sikerült. Magyar játékos pedig azóta sem tudott triplázni.

A ballábas zseni mindhárom elsőségét még a Bajnokcsapatok Európa-kupájában érte el. Az azóta Bajnokok Ligájaként futó sorozatban se a magyar játékosoknak, se a hazai klubcsapatoknak nem termett túl sok babér. Már az szenzációszámba ment, amikor a Ferencváros 1995-ben vagy a Debrecen 2009-ben eljutott a csoportkörig.

Az MTK-tól 2009-ban a német csapathoz szerződő labdarúgónak pedig minden esélye megvan arra, hogy győztesen hagyja el a pályát. Jakabfi ugyanis remek formában játszik ebben az idényben, amit az is bizonyít, hogy múlt szombaton az ő két góljával nyerték meg a Német Kupa-döntőt az SC Sand ellen. Az idei BL-sorozatban elértekhez is nagyban hozzájárult, a Brescia elleni negyeddöntő visszavágóján például két gólt is szerzett.

A 26 éves játékosnak már hét éve erősíti a klubot, ezalatt kétszer – 2013-ban és 2014-ben – is megnyerte a sorozatot csapatával. Előbbi győzelmük alkalmával szintén azt a Lyont verték meg, amelyet már akkor is sokkal esélyesebbnek tartottak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »