Bayer Zsolt: Ürgebőrbe, bazmeg, ürgebőrbe!

Bayer Zsolt: Ürgebőrbe, bazmeg, ürgebőrbe!

„Gyurcsány megállapodott az Orbán elleni bizonyítékok áráról        

Megint találkozott titkos tárgyalópartnerével Gyurcsány Ferenc – nyilatkozta a DK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Azt mondta, ezúttal nem látta azokat a dokumentumokat, amik Orbán Viktor svájci bankszámláinak létezését támasztják alá, de a bizonyítékok áráról már megállapodtak.

Svájc, Szingapúr, Putyin, 100 milliók – ezek a kulcsszavai Gyurcsány sztorijának, amelyre továbbra sem mutat bizonyítékot.

Gyurcsány ugyanakkor úgy érzi, hogy nem csak pénzügyi alkut akarnak kötni vele tárgyalópartnerei.

Hírdetés

„Engem kutyául izgat, hogy kivel ülök szemben, és ő meg kit szolgál. Ebben nem jutunk egyről a kettőre” – fogalmazott a korábbi kormányfő. Egyelőre optimista és rendíthetetlen, de óvatos is az ügyben. Azt is tudja, sokan azt gondolják, hogy csak blöfföl, de ennél szerinte veszélyesebb, ha ugyan látja a dokumentumokat, de nem beszél róluk. „Ha ez kiderül, akkor van politikailag végem” – mondta.

Gyurcsány többször is azzal vádolta meg Orbánt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt. Elmondása szerint erről egy titkos informátor tájékoztatta, aki dokumentumokat is mutatott. A titkosszolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát arról tájékoztatták: Orbán Viktorral kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre.” (index)

Bayer Zsolt

Forrás:]]> Bádog – Bayer Zsolt blogja]]>
 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »