Bayer Zsolt: Újév Nyugaton

Bayer Zsolt: Újév Nyugaton

Persze, tehetünk úgy, mintha ez lenne a normális. Mintha az új évnek éppen így kellene beköszönnie. Brüsszel hírhedett negyedében, a Molenbeek-Saint-Jeanben autókat gyújtottak fel, majd a kiérkező rendőröket kőzáporral és Molotov-koktélokkal fogadták. (Brüsszel és a világ már csak Molenbeeknek nevezi ezt a no-go zónát, a Saint Jean lemaradt, ami tökéletesen illik az összképbe, mit is keresne Szent János arrafelé…)

Németországban „védett zónákat” alakítottak ki a nőknek szilveszterre, arra az esetre, ha megtámadnák őket. Aztán szinte győzedelmesen jelentették, hogy „idén sokkal kevesebb nőt ért erőszak, mint tavaly”; kicsit ront az összképen, hogy ezzel szemben rendőröket, tűzoltókat, mentősöket támadtak meg.

A berlini tűzoltóság vezetője jelentette, hogy nyolc emberüket támadták meg és 57 járművüket rongálták meg. Stuttgartban petárdákkal és rakétákkal lőtték a rendőröket, Brémában szintúgy rakétákkal és petárdákkal lőtték a vasúti alkalmazottakat(!?) és a segítségükre siető rendőröket.

Ugyanez történt Lipcsében és Dortmundban is. Heiko Maas igazságügyi miniszter pedig mély, legalább hároméves álomból ébredve közölte, hogy ez elfogadhatatlan. Köszönjük a bölcs szavakat. Szászország belügyére, egy bizonyos Roland Wöller azt is megállapította, hogy a „rendészeti szervek elleni támadás a demokrácia és a jogállam elleni támadás is egyben”. Micsoda államférfi…

Amúgy a németek mintha ébredeznének. Arrafelé is betontömbökkel emelik mostanában a „téli vásárok” ünnepélyességét, szép nagy betonkockák emlékeztetnek a „télünnepre”, ilyenekkel veszik körbe a tömegeket, nehogy közéjük hajtson valami „menekült”.

Nos, idén ezekre a betontömbökre számos helyen ráírták ismeretlen kezek, hogy „Danke Merkel!”, és e feliratok a helyükön is maradtak. Az afgán „menekült” által leszúrt német lány halálának helyszínén pedig valaki kiakasztotta Merkel képét, és aláírták ezt a merkeli mondatot: „Igazán nem tudom, mit csinálhattunk volna másképpen.” Nagyjából mindent, kancellár asszony, ha segíthetek…

Amúgy a szilveszteri támadások kapcsán már a Die Welt is aggodalmaskodik! „Előbb-utóbb Németország is megtapasztalhatja az egyes svéd- és franciaországi elővárosokban uralkodó állapotokat”, olvasható a lapban. „Egyes svéd városok peremkerületeiben a bűnbandák írják a játékszabályokat, a rendőrök pedig hívatlan vendégnek számítanak, akiket kövekkel és Molotov-koktélokkal fogadnak”, folytatódik a Die Welt beszámolója.

„Svédországban mintegy 50 úgynevezett no-go zóna van, ahová nemcsak a rendőrök, de a tűzoltók és mentők sem mernek belépni.” Majd így folytatja: „A francia metropoliszok külvárosaiban a rendőrség már képtelen szembeszegülni a brutális bűnözéssel és a mindennapos erőszakkal. La Grande Borne-ban, Párizs déli kerületé-ben benzinespalackot dobtak két rendőrautóra, és a benne ülőket megpróbálták megakadályozni, hogy kiszálljanak a kocsiból.”

És így hangzik a Die Welt következtetése: „Idáig még nem jutottunk. De a szilveszteréjszakai németországi eseményekről szóló rendőrségi beszámolók azt sejtetik, úton vagyunk afelé, hogy a jövőben hasonló drámai szalagcímek jelenjenek meg rólunk is.”

Amúgy az idei szilveszteren Párizs egyik elővárosában az őrjöngők szintúgy autókat gyújtottak fel, és csaknem meglincseltek két rendőrt. Bárki megnézheti az iszonytató felvételeket. Bezzeg itt, Orbán „észak-koreai diktatúrájában” megint tízezrek ünnepeltek önfeledten az utcákon…

Egyszerű kérdés: vagy ezek az állatok, vagy a mi életünk, a mi Európánk. A kettő együtt nem fog menni.

Boldog új évet, Nyugat!

Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »