Bayer Zsolt: Tűrhetetlen (9.)

Az előző részben hosszan idéztem Sebes Gábor Emlékezet és cinizmus című írásából a Nagy Imrére vonatkozó részt. De tisztánlátásunkat nagyban növeli, ha a szerző tanulmányának többi részét is elolvassuk:„A minap a német megszállás Szabadság téri emlékműve előtt vezetett az utam. Mélyen megdöbbentett az emlékmű előtt összehordott kavicsok, bőröndök, fényképek és az Orbán-kormányt gyalázó szövegek bazári látványa. Sokan azt hiszik, hogy »a zsidók« tiltakoznak az emlékmű ellen. De éppen ellenkezőleg: a zsidók csak egy cinikus játszma részei. Mint minden zsidónak, nekem is haltak meg rokonaim a Holokausztban, de hogy a halálukat több mint 70 évvel később a demokratikusan megválasztott kormány elleni harcban használják ütőkártyának, azt blaszfémiának tartom.1947-ben a magyar neológ zsidóság rabbijai március 19-ét, a német bevonulás napját »örök időkre« böjttel egybekötött gyásznappá nyilvánították. Ők csak tudták, miért nem Horthy születésnapját vagy a deportálások megkezdésének napját választották. Az emlékművön a héber szöveg szándéka szerint illően emlékeztet arra, hogy a német megszállás a magyar zsidóság számára is szörnyű következményekkel járt.Miután az Orbán-kormány határozott az emlékmű megépítéséről, a kirekesztés elleni harc dzsihadistái komoly nyomás alá helyezték a MAZSIHISZ-t, mintegy kollaborációval vádolva, ha nem áll melléjük a teljesen elégő áldozatok újrahasznosításában. Mint mondják, az emlékmű mentegetni igyekszik a magyar szerepvállalást a Holokausztban, mert a német sas az ártatlanságot szimbolizáló Gábriel arkangyalra csap le. Magyarország német megszállása következtében az ország hadszíntérré vált, az egyik leghosszabb ostrom a II. világháborúban Budapesté volt. A harcoknak és a bombázásoknak több tízezer civil áldozata volt. Ők sem voltak ártatlanok? Hogyan kellett volna a német megszállást ábrázolni: a német sas lecsap a zsidókat sanyargató Molochra? Az nem lett volna történelemhamisítás? A magyar zsidóság hivatalos képviselői – nem először – ellökték a kormány kinyújtott kezét, és inkább a baloldalt támogató politikai akciózásba kezdtek, semhogy közösen gyászoljanak.Amennyi rosszindulattal az emlékmű mondanivalóját és esztétikai kvalitásait balról támadták, annyival a világ összes emlékművéről le lehet szedni a keresztvizet. Hol derül ki a berlini vagy a budapesti, a Duna-parti cipős holokauszt-emlékműből, hogy ki és miért volt felelős, ki a tettes és ki az áldozat? Vagy, az 56-osok terén az ’56-os emlékmű (a »vaskefe«) miért úgy néz ki, mintha győzött volna a forradalom? Miféle történelemhamisítás ez?! Hol az áruló Kádár, hol vannak a szovjet megszállók, hol a pesti srácok? A rozsdás vasakba rejtve?Az Orbán-kormányt sokszor megvádolták azzal, hogy restaurálni vagy rehabilitálni igyekszik a Horthy-korszakot, »nem néz szembe a magyar felelősséggel«. A »szembenézés« tárgyában külön kiemelik, hogy a teljes magyar közigazgatás részt vett a zsidók deportálásában, és a lakosság jó része legalábbis passzív, de inkább aktív haszonélvezője volt jogfosztásuknak és kirablásuknak. A restaurálási- rehabilitálási vádaskodásra az emlékművön kívül jó alkalom volt például a Kossuth tér átépítése, a Hóman elleni népbírósági ítélet hatályon kívül helyezése vagy a szoborállítási kísérlet, Horthy-szobrok felállítása magánterületen és egyáltalán bármi, ami ha erőltetetten is, de felhasználható. Azt azonban soha nem mondják meg, hogy Orbán konkrétan mit is állítana vissza a Horthy-korszakból: a birtokviszonyokat? A közigazgatást? A kultúrpolitikát? A külpolitikát? Ugyanis akkor azonnal kiderülne, milyen abszurd ez a vád. (…)A múlttal szembenézni, felelősséget vállalni, bocsánatot kérni mindig csak a polgári kormányok tagjainak kell, olyan eseményekért, amelyek sok évvel születésük előtt történtek. A baloldali kormányok tagjaival szemben nincs ilyen követelmény, még azokkal a tettekkel kapcsolatban sem, amit saját maguk követtek el. Azt is itt kell megemlíteni, hogy zsidó munkaszolgálatosok mintegy 40 százaléka a szovjet hadifogolytáborokban halt meg. Ezt hozzá szokták csapni a Holokauszthoz, ez nem a kommunisták bűne, ezért senki vagy a németek felelősek. Ha csak azokkal az áldozatokkal érzünk együtt, akikkel a fennen hangoztatott együttérzés jelen idejű politikai haszonnal jár, az képmutatás. Ezért írtam, hogy a baloldalnak az emlékezetpolitika csak cinikus, a kettős mércén és az áldozatok iránti teljes közömbösségen alapuló eszköz a kormány elleni harchoz. Idén lesz a forradalom 60. évfordulója. Ideje rendet tenni.”Sebes írásával az a legnagyobb baj, hogy igaz, s talán ennél is nagyobb baj, hogy tényeken alapul, tényeket sorol. Ez az egyetlen oka, hogy a másik oldal nem is szállt vele vitába, ugyanis ha a másik oldal igazsággal és tényekkel kerül szembe, akkor többnyire hallgatni szokott.Ezért helyes, ha mielőtt tovább haladnánk cikksorozatunk tárgyában, megismételjük Sebes állításait pontokba szedve: 1. Az elpusztított zsidókat felhasználni a kormány elleni harchoz: blaszfémia. 2. A vészkorszakot túlélő magyar zsidók a német megszállás napját tették örök gyásznappá 1947-ben, vagyis a túlélők maguk úgy gondolták és érezték, hogy a német megszállás volt a magyarországi zsidóság sorsában a tragikus fordulópont. Erről (is) szól a megszállási emlékmű, ami ellen a „dzsihadista” zsidók és csatolt részeik oly’ hevesen tiltakoznak. 3. A magyar zsidóság hivatalos képviselői – mint mindig – most is ellökték a polgári kormány kinyújtott kezét, és a közös gyász és emlékezet helyett a politikai konfrontációt választották, politikai okokból. 4. A múlt bűneiért mindig csak a jobboldalnak kell bocsánatot kérnie. Nos, ideje, hogy mindez ne így legyen. Akár a magyar zsidóság hivatalos képviselőinek részvételével, akár nélkülük, de ezt meg kell változtatni. És meg is fogjuk változtatni.(Folytatjuk)Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.huTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák “lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden “lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet

De tisztánlátásunkat nagyban növeli, ha a szerző tanulmányának többi részét is elolvassuk:

„A minap a német megszállás Szabadság téri emlékműve előtt vezetett az utam. Mélyen megdöbbentett az emlékmű előtt összehordott kavicsok, bőröndök, fényképek és az Orbán-kormányt gyalázó szövegek bazári látványa. Sokan azt hiszik, hogy »a zsidók« tiltakoznak az emlékmű ellen. De éppen ellenkezőleg: a zsidók csak egy cinikus játszma részei. Mint minden zsidónak, nekem is haltak meg rokonaim a Holokausztban, de hogy a halálukat több mint 70 évvel később a demokratikusan megválasztott kormány elleni harcban használják ütőkártyának, azt blaszfémiának tartom.

1947-ben a magyar neológ zsidóság rabbijai március 19-ét, a német bevonulás napját »örök időkre« böjttel egybekötött gyásznappá nyilvánították. Ők csak tudták, miért nem Horthy születésnapját vagy a deportálások megkezdésének napját választották. Az emlékművön a héber szöveg szándéka szerint illően emlékeztet arra, hogy a német megszállás a magyar zsidóság számára is szörnyű következményekkel járt.

Amennyi rosszindulattal az emlékmű mondanivalóját és esztétikai kvalitásait balról támadták, annyival a világ összes emlékművéről le lehet szedni a keresztvizet. Hol derül ki a berlini vagy a budapesti, a Duna-parti cipős holokauszt-emlékműből, hogy ki és miért volt felelős, ki a tettes és ki az áldozat? Vagy, az 56-osok terén az ’56-os emlékmű (a »vaskefe«) miért úgy néz ki, mintha győzött volna a forradalom? Miféle történelemhamisítás ez?! Hol az áruló Kádár, hol vannak a szovjet megszállók, hol a pesti srácok? A rozsdás vasakba rejtve?

Az Orbán-kormányt sokszor megvádolták azzal, hogy restaurálni vagy rehabilitálni igyekszik a Horthy-korszakot, »nem néz szembe a magyar felelősséggel«. A »szembenézés« tárgyában külön kiemelik, hogy a teljes magyar közigazgatás részt vett a zsidók deportálásában, és a lakosság jó része legalábbis passzív, de inkább aktív haszonélvezője volt jogfosztásuknak és kirablásuknak. A restaurálási- rehabilitálási vádaskodásra az emlékművön kívül jó alkalom volt például a Kossuth tér átépítése, a Hóman elleni népbírósági ítélet hatályon kívül helyezése vagy a szoborállítási kísérlet, Horthy-szobrok felállítása magánterületen és egyáltalán bármi, ami ha erőltetetten is, de felhasználható. Azt azonban soha nem mondják meg, hogy Orbán konkrétan mit is állítana vissza a Horthy-korszakból: a birtokviszonyokat? A közigazgatást? A kultúrpolitikát? A külpolitikát? Ugyanis akkor azonnal kiderülne, milyen abszurd ez a vád. (…)

A múlttal szembenézni, felelősséget vállalni, bocsánatot kérni mindig csak a polgári kormányok tagjainak kell, olyan eseményekért, amelyek sok évvel születésük előtt történtek. A baloldali kormányok tagjaival szemben nincs ilyen követelmény, még azokkal a tettekkel kapcsolatban sem, amit saját maguk követtek el. Azt is itt kell megemlíteni, hogy zsidó munkaszolgálatosok mintegy 40 százaléka a szovjet hadifogolytáborokban halt meg. Ezt hozzá szokták csapni a Holokauszthoz, ez nem a kommunisták bűne, ezért senki vagy a németek felelősek. Ha csak azokkal az áldozatokkal érzünk együtt, akikkel a fennen hangoztatott együttérzés jelen idejű politikai haszonnal jár, az képmutatás. Ezért írtam, hogy a baloldalnak az emlékezetpolitika csak cinikus, a kettős mércén és az áldozatok iránti teljes közömbösségen alapuló eszköz a kormány elleni harchoz. Idén lesz a forradalom 60. évfordulója. Ideje rendet tenni.”

Sebes írásával az a legnagyobb baj, hogy igaz, s talán ennél is nagyobb baj, hogy tényeken alapul, tényeket sorol. Ez az egyetlen oka, hogy a másik oldal nem is szállt vele vitába, ugyanis ha a másik oldal igazsággal és tényekkel kerül szembe, akkor többnyire hallgatni szokott.

Ezért helyes, ha mielőtt tovább haladnánk cikksorozatunk tárgyában, megismételjük Sebes állításait pontokba szedve: 1. Az elpusztított zsidókat felhasználni a kormány elleni harchoz: blaszfémia. 2. A vészkorszakot túlélő magyar zsidók a német megszállás napját tették örök gyásznappá 1947-ben, vagyis a túlélők maguk úgy gondolták és érezték, hogy a német megszállás volt a magyarországi zsidóság sorsában a tragikus fordulópont. Erről (is) szól a megszállási emlékmű, ami ellen a „dzsihadista” zsidók és csatolt részeik oly’ hevesen tiltakoznak. 3. A magyar zsidóság hivatalos képviselői – mint mindig – most is ellökték a polgári kormány kinyújtott kezét, és a közös gyász és emlékezet helyett a politikai konfrontációt választották, politikai okokból. 4. A múlt bűneiért mindig csak a jobboldalnak kell bocsánatot kérnie. Nos, ideje, hogy mindez ne így legyen. Akár a magyar zsidóság hivatalos képviselőinek részvételével, akár nélkülük, de ezt meg kell változtatni. És meg is fogjuk változtatni.

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »