Bayer Zsolt: Tündérkék

Bayer kiszáll, mert leszóltak neki

De előbb még terjeng egy kicsit: így még szánalmasabb az egész.

Hosszú interjúban mentegetőzik a keresztes lovag. Néhány odaköpött „dehogy adom vissza” után Bayer Zsolt rászánta magát, hogy hosszabban is kifejtse… Nos, a Mandineren megjelent kitárulkozás mindenekelőtt hosszú, nagyon-nagyon hosszú. A lényege azonban röviden összefoglalható:

Bayer alapvetően gyáva alak.

Kijelenti ugyanis, hogy vége a kurvaanyázásnak, dühöngésnek, nem ír több politikai publicisztikát, mert „Márai és Kosztolányi szelleme (…) valóban itt lebeg, itt van ez a lovagkereszt is – úgyhogy ezzel most már szakítani kell”.

Bayer természetesen most is csak öblöget Márai és Kosztolányi nevével, a szellemük, ah, az a marha nagy szellemük pedig soha semmiben nem zavarta őt eddig sem. A pillanatnyi elkushadási tervek mögött egy egészen másik szellemalak áll: „egy e helyt meg nem nevezendő barátom, akinek fölöttébb adok a véleményére (…) azt írta: »Ugye tudod, hogy nem a trágárságodért kaptad. A lovagkereszt pedig kötelez.«”

Vagyis leszóltak neki.

Találgassuk, hogy kicsoda? Tök mindegy.

De hogy azért mégsem olyan egyszerű ez a nagy nekijuhászodás, jól mutatja, hogy Bayer egy olyan mélységesen aljas mondattal búcsúzik „munkásságától”, amitől tényleg csak hányni lehet: „Ha a német nép kicsit többet kurvaanyázott volna ezer év alatt, nem lett volna Auschwitz” – állapítja meg, de azért hozzáteszi, mindezt „félve” mondja.” (magyarnarancs)

 

Íme, a magyarnarancs.hu aprócska remekműve, Fabergé tojása, a remekbeszabott miniatűr, amelybe bezárták az egész világot, az ő világukat.

Ez az a (mikro)világ, amely ha nem létezne, a világ összes többi része sokkal de sokkal szebb lenne, boldogabb lenne, és sokkal kevésbé lenne nyúlós és büdös.

De ez a (mikro)világ létezik, van, egzisztál, veszi a levegőt befelé, fújja kifelé, élelmezi magát, fogyaszt, anyagcsere folyamatai vannak, sajnálatos módon növeli az emberiség biológiai lábnyomát, és cikkeket is ellik mindeközben.

Kicsike Fabergé tojás cikkeket, dohból, avból, kevésbé tetszetős testnedvekből, meg barlangi axolotlok nyálából.

Mindezekkel ez a világ egylényegű.

Ám amikor belenéz a tükörbe, önmagát fessnek, kívánatosnak, nyalkának, egyszersmind megfellebbezhetetlennek, igaznak, igazságosnak, okosnak, érzékenynek, humánusnak és végtelenül európainak látja.

Végül is, valóban… minden csak nézőpont kérdése. Mert ugye, amikor az egyszeri és gondos patkánymama sétáltatja a kicsike, kedves és pufók patkánygyereket a csatorna mélyén, és elrepül felettük egy denevér, akkor a helyes kis patkánygyerek is felkiált:

„Nézd mama! Tündérke!”

Ezek a mi kis tündérkéink, amelyek éjszakánként felreppennek a dohból, avból, miegyébből készült Fabergé tojásokból, és szétszélednek s lepárlódnak, mint puki az uszodában, és pontosan ugyanazt a konzisztenciát hagyják maguk után.

Bayer alapvetően gyáva alak.

„Kijelenti ugyanis, hogy vége a kurvaanyázásnak, dühöngésnek, nem ír több politikai publicisztikát” – reppen fel a denevértündérke, majd megül az erre fogékony agyakban, és pihenésképpen odabent elfogyaszt egy kövér, tokás lótetűt.

Van persze egy apró kis bökkenő: Nem jelentettem ki, hogy nem írok több politikai publicisztikát. De ez tényleg apróság, és az ilyesféle apróságok ezeket a tündérkéket soha nem zavarták még meg. Hiszen ez a magyarnarancs Fabergé tojása, amely önmagában létező és mindentől, leginkább a valóságtól független entitás. Nem kell önmagát fárasztania sem a valósággal, sem az igazsággal, sem a minimális szövegértés elavult képességével. Ugyanis a feladat ebben a (mikro)világban sokkal nagyobb és egyetemesebb: a valóságot kell hozzá igazítani a (rög)eszmékhez vagy a feltevésekhez.

„Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.”

Ez a mi kis tündérkéink napi rutinja. Ez ad értelmet életüknek, melyet persze csak jobb híján nevezhetünk életnek. Bár el kell ismerjük, végül is, az ázalagok élete is élet, valóban…

Szóval, mivel nem mondtam, egyetlen szóval sem, hogy abbahagyom a politikai publicisztika írását, így a (pre)koncepció dugába dől, és a semmiben lebeg minden további megállapítás, melyeket szokás szerint megfellebbezhetetlen tényként közöl tündérke, a szerző. nevezetesen, hogy „gyáva alak vagyok”, hiszen abbahagyom a politikai publicisztikát (nem hagyom abba); hogy leszóltak nekem, hogy hagyjam abba a politikai publicisztikát (mivel tehát nem hagyom abba, ebből következően, ha „leszóltak nekem”, hogy hagyjam abba, és mégsem hagyom abba, akkor tündérke állításával szemben kifejezetten bátor alak vagyok, de sajnos nem hízeleghetek magamnak ezzel, ugyanis nem szóltak le).

A mi kis tündérkénk kivetíti magából egy darab csavarból, egy kettes alátétből és egy ácskapocsból álló lelkének valóságát, tudniillik az ilyesféle lelkeknek mindig leszólnak, mert ha nem szólnának le, állandóan orra bukna szegény. És akinek állandóan leszólnak (nézz a lábad elé tündérke, fújd ki az orrod tündérke, cicakaki maradt a szád szélén tündérke, ne pukizz ebéd közben tündérke, ne rejszolj a nagymama előtt tündérke), az nem tudja elképzelni, hogy van, akinek nem szólnak le.

A többi pedig… Eh, mit törődjünk a többivel. A többi ugyanaz, mint az eddigi. S mert száz szónak is egy a vége, elég egyetlen egy dolgot megjegyeznünk. Azt ígértem, nem káromkodom többet a politikai publicisztikáimban.

Na tessék! Ugye milyen pokolian nehéz fogadalom ez, mindaddig, ameddig a mi kis tündérkéink itt vannak közöttünk?

Bayer Zsolt

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »