Bayer Zsolt: Igazuk van. Befejezem.

Felhagy a trágár és durva politikai publicisztikák írásával – állítja Bayer Zsolt. A lovagkereszttel kitüntetett újságíró a Mandinernek elmondja: itt az ideje, hogy felnőjön a kitüntetéssel járó felelősséghez. Kérésünkre azért beavat minket a legvaskosabb bayeri szidalmak kultúretimológiai hátterébe, valamint beszél a zsidósághoz való viszonyáról. (…) A Fidesz-alapító publicistának 1988-ban egyáltalán nem olyan ország lebegett a szeme előtt, amilyet 2016-ban maga körül lát – Bayer szerint ő és nemzedéke kudarcot vallottak a polgári Magyarország felépítésében. Kíváncsi arra, mire jut majd az újabb nemzedék, de nincsenek illúziói.

 

(…)

 

Túl azon, hogy szép, mire jó ez a lovagkereszt? Azt tudtuk meg általa, hogy Bayer Zsoltot szereti a Fidesz, meg még azt, hogy Bayer Zsoltot jó sokan utálják. Egyik sem nagy újdonság. Még pénz sem jár vele, ugye?

 

Nem. Ettől még nem bagatellizálnám el, noha annak nagy divatja van, főleg újságírói körökben. Megilletődtem, amikor megkaptam és becsben is fogom tartani. Hogy mi értelme van? Ennyi. A jó érzés.

 

Fotó: mandiner.hu

 

(…)

 

(…) Minden évben megfogadja, hogy abbahagyja a politikai publicisztikát. Nem most lenne itt ennek az ideje tényleg?

 

De. Nagyon is ennek van most itt az ideje. Olyannyira, hogy egy e helyt meg nem nevezendő barátom, akinek fölöttébb adok a véleményére…

 

Hívjuk csak Semjén Zsoltnak?

 

Nem tagadom le idestova közel negyven éves barátságunkat – itt kezdtük együtt Zsolttal a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, légvonalban ötszáz méterre. Most mindenesetre nem róla van szó, de szintén ismert ember az illető. Azt írta: „Ugye tudod, hogy nem a trágárságodért kaptad. A lovagkereszt pedig kötelez.”.

 

(…)

 

Főleg itt. Kosztolányi Dezső épp száz éve költözött ebbe a házba néhány hónapra, ahol most ön lakik, Márai pedig csupán egy házszámmal élt arrébb.

 

Bizony. A magyar költészet második számú csúcsteljesítménye, a Hajnali részegség itt íródott. Az a Logodi utca itt van a hátunk mögött. Tehát nem fogok vitatkozni. Igaza van. Csakhogy volt egy tévhitem. Nem a kimunkált elmélet szintjén persze, ennél ez sokkal természetesebben megy: engem alapvetően nagyon könnyű felidegesíteni. Írásban is, az utakon is, vezetés közben. Ez rossz tulajdonság, sokszor gondoltam mindenesetre arra, hogy ha nektek szabad, akkor nekem is szabad. Hogy ugyanúgy fogok rólatok beszélni, ahogy ti beszéltek másokról. Márai és Kosztolányi szelleme viszont valóban itt lebeg, itt van ez a lovagkereszt is – úgyhogy ezzel most már szakítani kell. Kellene.

 

 

(…)

 

Boldog emberként mégis honnan jönnek akkor írásainak apokaliptikus víziói Európával, a Nyugattal és a világgal szemben? Vagy ez amolyan Bayer-szerep?

 

Nem. Látszólag össze kellene, hogy függjön a két ügy, de nem függ. Fölöttébb pesszimista vagyok a világ, különösen pedig Európa jövőjét illetően, ez igaz. Hogy mi az alapja ennek? Ugyan a Kádár-kor gyermeke vagyok, de családi szerencsémnek köszönhetően mégiscsak háromezer kötetes könyvtárban nőttem fel, úgyhogy már a hetvenes években olvastam Oswald Spenglert – amikor az még nem volt divat. Mély hatást gyakorolt rám. Ahogy Ortega is.

 

(…)

 

Szóval ideológiai, olvasmányokra épülő az alapvetés mondjuk a Nyugat alkonyáról. A valóságban mikor járt Nyugaton, s tényleg olyan rossz viszonyokat látott-e?

 

Ausztria, Németország, Franciaország… Mindháromban jártam a közelmúltban is. Bátran javaslom bárkinek, menjen el csak Bécsbe, Schönbrunnba. Amit a parkban lát az ember, az tényleg apokaliptikus… Valamikor, amikor még a másik oldal kedvence és üdvöskéje voltam, akinél nagyobb tehetség nem született negyven – mit negyven, négyszáz! – éve, kaptam egy felkérést egy svájci hetilaptól.

 

Fotó: mandiner.hu

 

Ez még a kilencvenes évek eleje, a népszabadságos időszak, ugye?

 

Az. Szóval felkért egy svájci lap, hogy írjak nekik. Több, frissen felszabadult ország ifjú titánját szólították meg, ugyan írjunk a rendszerváltás élményéről. Arról írtam nekik, hogy amikor a spárgafogantyús, műanyagszatyros, fekete fogú, repedezett, fekete körmű emberek leszállnak Zürich pályaudvarán, akkor a nyugati jólétben felcseperedett, tiszta körmű, kerekded citoyenek nyilván ferde szemmel néznek rájuk. Ránk. De ne haragudjanak. Nem azért fekete a körmünk, mert ostoba, igénytelen állatok vagyunk, hanem mert nekünk ez jutott, mindenesetre nagyon fogunk igyekezni, hogy olyanná váljunk, amilyenek ők. Hiszen nekünk is az a vágyunk. Ezt írtam harminc éve. Azóta viszont nem az történt, hogy Kelet-Közép-Európa hozzájavult a nyugati országokhoz. (…)

 

Az ok?

 

Az ok nem kis részben mi magunk vagyunk. (…) A Nyugat első találkozása a falon túli sötétség birodalmával mi voltunk, Kelet-Közép-Európa népei. Bécs kapta az első nagy löketet, mert az volt a legközelebb. Volt például egy időszak, amikor a schönbrunni park tavaiból egyszer csak eltűntek a hattyúk. Derék románok egy idő után szükség törvényt bont alapon megették őket. Ekkor csaptak homlokukra az osztrákok, hogy talán mégsem ártana valamicske vízumkényszert újfent bevezetni.

 

Amit ma képvisel migrációügyben  ne jöjjenek ide csóró, fura szokású idegenek –, azt kellett volna képviselniük az osztrákoknak akkor? Nem kellett volna beengedni minket? Az lett volna jó, ha marad a vasfüggöny?

 

Osztrák szemmel nézve egy pillanatra a történetet, mélységesen érthető lett volna. Magyar szemmel meg mélységesen felháborító, hiszen az a tömeg nem volt homogén, Magyarország más volt, mint Ceausescu Romániája.

 

A Közel-Kelet sem homogén.

 

Tudom. Szíriát 2008-ban körbeutaztam. Volt szerencsém látni polgári korában azt az országot. Remek hely volt. A felszínen egyébként tényleg jó a párhuzam. Annak idején mi is megérkeztünk Nyugatra hordaként, aztán összemocskoltuk a Mariahilfert. Honnan kellett volna tudnia a tisztelt osztráknak, hogy én éppen nem, meg hogy nem lopni jöttem, mert volt valami szánalmas kis schilling a zsebemben? Nem tudta, homogén masszaként kezelt minket.

 

Ahogy ön ma a migránsokat?

 

Nagyjából. Én sem gondolom persze, hogy azok a milliók, akik a Közel-Keletről ma elindulnak Európa felé, egytől egyig potenciális gyilkosok és terroristák. Vannak sokan, aki valóban az életüket mentik, mások egyszerűen jobb életet szeretnének maguknak – olyan nagyon ebbe sem lehet belekötni, elég természetes emberi törekvés. (…) Tehát megértem a vágyat, hogy élhetetlen helyről el akar költözni az ember. Az Isten szép szerelmére, disztingváljunk, vizsgáljuk már meg, ki érkezik! Józan paraszti ésszel és keresztény lelkülettel is ez lenne magától értetődő.

 

(…)

 

Őszintén: fél mostanában a terroristáktól? Jobban, mint korábban?

 

Ezt most épp volt alkalmam lemérni, úgyhogy bizton állíthatom: igen.

 

Mi történt?

 

Középső fiam három hete állt elő azzal, hogy kiugranának Franciaországba a három legjobb barátjával. Ültünk itt „anyával” és töprengtünk, hogy mit csináljunk. Van egy normális kölök, akinek nem nagyon mondtam még nemet semmire, mert nem kellett, és most mégis nemet fogok neki mondani, mert nem merem kiengedni. Túl szőke ahhoz. Lehet, hogy alaptalan a félelem és nem történik meg, de ha mégis, ha egy arab leszúrja ott nekem just for fun, azt a terhet én nem tudnám viselni.

 

(…)

 

Túl unalmas lenne a publicisztika, ha nem a másik személyét támadná? Ha nem azt írná, hogy gazember, hanem azt, hogy az illető baromságot beszél? Ha esetleg Bayer Zsolt sem fasiszta szar ember lenne mások tollán, csak mondjuk szimplán hülyeség az, amit ír, ezért meg ezért…?

 

Tökéletesen igaza van. Nagy, szent fogadalmat is teszek itt most a kitüntetések és egyebek hatására, hogy tehát: megpróbálok felnőni a feladathoz. Befejezem azt a típusú publicisztikát, amelyre utalt.

 

Azta! Azért ha már úgysem lesz aktuális öt év múlva, egy utolsó trágárságügyi kérdést most még megenged?

 

Csak tessék!

 

Van egy állandó képe. Netes kommentjeiben visszatérő elem. Vitapartnerének amúgy büdös és kurva anyja egy kocsma előtt egy (olykor kis-, máskor nagy-)fröccsért leszop egy kóbor kutyát. Valami titkos üzenet ez?

 

Nem az.

 

Mégis hogy ugrik be ilyesmi?

 

Jó, elmondom, de akkor messzebbről kell indítanom.

 

Cseppet sem bánjuk.

 

Minden nemzetet jellemez, ahogyan káromkodik. Szerencsétlen németek például azt mondják ugye, hogy „Scheisse”. Aztán elájulnak. Náluk ennyi. Ennyike. Az angolszászok kicsit tovább jutnak, a son of a bitch-ig és a motherfuckerig – ott aztán megtorpannak ők is. (…)

 

Mi tudjuk.

 

Igen, de van egy nemzet, amely minket is kenterbe ver. Amely olyan atavisztikus káromkodásokkal rendelkezik, hogy azok még magyar füllel is túl vannak a tabudöntés megmászhatatlannak hitt csúcsain.

 

Valami egzotikus nép Dél-Amerikában?

 

A románok.

 

Szegényes ismereteink a „Sugi pula!”-felszólításig terjednek.

 

Ahhh! Az egy egyszerű „Szopjál le!”. Az semmi. Ott van mondjuk „Futus morti mati!”.

 

Az mi?

 

„Baszd meg anyád halottait!”

 

(…)

 

Fotó: mandiner.hu

 

Szóval erdélyi útjai alkalmával a románok ihlették a későbbi visszatérő brutálkommenteket?

 

Igen. Persze nem találtam ki soha előre, hogy én most ilyet írok, csak ha nagy ritkán elolvastam kommentekben, hogy mi van az anyámmal meg mi vagyok én, akkor felment a pumpa és már írtam is ami kijött. Ez jött ki. Az a gyönyörű, hogy már a mondat felénél tudtam mindig: ezt nagyon nem kellene. Tartottam az ujjam az enter fölött, hogy ne, Zsolt, ne nyomd meg, aztán csak győzött a kisördög. Na, erről kell leszokni nagyon sürgősen.

 

Trágár témában már említette Auschwitz-ot. A Washingtoni Holokauszt Múzeum, a Mazsihisz, de Köves Slomó is felháborodott a kitüntetése miatt, merthogy antiszemita-gyanús szövegeket ír…

 

Nem szoktak ennyire finomak lenni. Bayer Zsolt antiszemita. Ennyi.

 

Pedig nem?

 

Nem.

 

(…)

 

Nagyapja exnyilasként tehetős főorvos tudott lenni aztán a kádárizmusban?

 

Hát ez az. Most következik az a csavar, amit viszont csak nyolc-kilenc hónapja tudok. Pedig a nagybátyám, a fia, mindig célozgatott rá, de azt mondtam, hülyeség. Aztán kikértem az iratokat. Bizony, volt ára annak a főorvosságnak. A nagyapámat beszervezték. III/III-as volt. Haláláig. Itt vannak a jelentései, kikértem őket a Történeti Hivataltól.

 

A hírhedt határozottsággal ítélő publicista mit mond erre az emberre? Tettes? Áldozat?

 

Neutrálisak a jelentései, de nem akarom mentegetni. Talán mindkettő. Úgy érzem, a jó és rossz, amit tett, a gyarlóságai és a jósága, nagyjából egálban vannak. Kiderül azért ilyen helyzetekben, hogy nem mindig tud az ember határozott lenni, meg hogy nem én vagyok a Jóisten, aki képes meghozni az ítéletet. Furcsa és nehéz történet ez.

 

Gyakorlatilag a nagyapja ellenében alapította a Fideszt 1988-ban.

 

Abszolút.

 

Addigra már nyilván találkozott azzal a fogalommal, hogy „zsidó”.

 

Hogyne. Nyilván elvergődtünk a második világháborúig már nyolcadikban, tehát tudtunk arról, mi történt, de a Kádár-korban nem volt ennek akkora hordereje. Megtanították, tudtuk, milyen borzalom történt, de nem hatolt csontig a dolog. Persze mi hatol csontig történelemből 14 évesen, amikor azt nézed csak, hogy azannya, ennek a Zsuzsának milyen jó melle van, pedig tavaly még nem is volt neki semekkora se. A zsidósággal való találkozásom a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban történt.

 

(…)

 

Még mindig nem jutottunk el a témáig.

 

Ja, igen! A gimiben négyen nagy barátok lettünk: Semjén, Szabó Sipos Barnabás, aki Ross doktor magyar hangjaként ismert, meg még valaki, akit nevezzünk most Ervinnek, ha már egész kamasz életünket amúgy is Szerb Antal Utas és holdvilágjának miliőjében éltük.

 

Ön ki volt a szereplők közül?

 

(…) A most csak Ervinnek nevezett barátunk tehát már akkor Dávid-csillagot hordott a nyakában. 1977-ben, amikor még nem volt divat. Tudtam olvasmányélményeimből, hogy mit jelent, egyszer rá is kérdeztem. Mondta, igen, ő zsidó. Ennyiben maradtunk. Amikor aztán egyfolytában feljárogattunk már egymáshoz, egy idő után feltűnt, hogy én sosem megyek hozzájuk.. Egyszer aztán rákérdeztem. Egyik lábáról a másikra állt, de csak kibökte: „Figyelj, te sváb vagy, anyám pedig azt mondja, hogy svábok nem tehetik be hozzánk a lábukat.”

 

Megsértődött?

 

Csak nem értettem. Azt persze igen, hogy az anyja érthető módon nem szereti a nácikat, akik kiirtották családja egy részét. Esetleg a németeket sem szereti. De mégis mi a búbánat közöm van ehhez nekem, aki 1963-ban méltóztattam megszületni?! Aztán hamarosan megoldódott a dolog, Ervin anyukájával máig remek kapcsolatom van, akkor megyek hozzá, amikor csak akarok, Éva néni szinte a pótanyám.

 

(…)

 

Soha nem érdekelt, hogy akit szépen, filozofikusan, vagy éppen anyázva lecseszek, honnan származik. Sosem azért megyek neki, mert mondjuk az illető zsidó. Azt viszont tapasztaltam, hogy ha az illető éppen zsidó, rögtön belemenekül ebbe. Hogy azért támadják, mert antiszemitizmus van. Ez az agyrém a rendszerváltással jött. Akkor kezdett halálosan komollyá válni mindez: téma lett ez is, olyan téma, amelyben állást kell foglalni. (…)

 

(…)

 

Már csak azt mondja meg akkor: ez az ország, ez a jobboldal hat év Fidesz-kormányzás után olyasmi, amilyet anno szeretett volna?

 

Semmit nem tudok mondani, ami 1988-ban, amikor a Fideszt alapítottuk, a szemünk előtt lebegett és most megvan. Semmit.

 

(…)

 

Mert mire gondolt, amikor a Fideszt alapították?

 

Először is arra, hogy bizonyára letartóztatnak. Sokáig nem fognak bent tartani, mert azért ez már mégiscsak a langyos kádárizmus, tehát azzal számoltam, hogy egy-két hónap után kint leszek, aztán disszidálok. Ennyit modelleztem. Amikor ez a kis csapat először bekerült a parlamentbe és Deutsch Tamás elhívott a Kurírtól, hogy legyek a frakció sajtófőnöke, akkor kezdtem elhinni, hogy van értelme álmodni. Hogy építünk egy új országot! (…) Aztán lett belőle ez, ami ma van. Nézzen körül! Rágjuk Németh László és Hatvany Lajos gittjét mi is. Itt hagyták nekünk jó nyálszagúan, de abban a nyálban lubickolunk, tempózunk mellen, háton, mindenhogyan.

 

Mára mintha a szocializmus pártállamisága is vissza-visszaköszönne. Nem III/III-mal persze, de a „teljesítmény helyett lojalitás mindenek felett, ha velünk vagy, mindegy, mit tettél”-elvvel, amellyel a gazdasági, nagyköveti vagy akár a médiapozíciókat osztják…

 

Lehet. Ha így van, az szomorú és azon változtatni kell. Személyes tapasztalatom ez ügyben nincs, mert hamar eldőlt, hogy politikus nem leszek. Amilyen hirtelen vagyok, biztosan elkezdtem volna pofozkodni. Csináltam volna itt remek kis ukrán parlamentet. Annyit meg hadd hízelegjek magamnak: talán sosem azért vettek fel sehova, mert jó politikai hátszelem van. Amit említ, az pedig mélyen kelet-közép-európai. Sok évszázad alatt alakult ki és nem függetleníthető történelemtől, néplélektől. (…)

 

Önök eredetileg elvileg azért harcoltak, hogy itt is polgári világ legyen, hogy ne csókos bizalmik, nagyurak, Döbrögik uralják a terepet. Hiábavaló küzdelem?

 

Nem tudom. Nem vitatnám el nemzedékemtől a harc dicsőségét, a Kádár-rendszer eltüntetését és legalább ennek a felemás szabadságnak megteremtését. De nemzedékem egyebekben csődöt mondott. Kudarcot vallott. Talán egy arasznyit haladtunk, de nem tudtuk eljuttatni az országot a vágyott polgári miliőbe. Igaz, az a polgári miliő már nyugaton sem létezik, csupán emlék. Nézzük meg, az utánunk jövők majd mire jutnak. Illúzióim mondjuk nincsenek.

 

Mandiner.hu, Igazuk van. Befejezem. – Bayer Zsolt lovagkeresztről, trágárságról, indulatról


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »