Bayer Zsolt: Ha ez igaz…

Bayer Zsolt: Ha ez igaz…

Az írás itt jelent meg: https://magyarkozosseg.net/nyomtalanul-eltunt-19-lany-a-manchesteri-robbantas-helyszinerol-senki-nem-talalja-oket-a-kormany-hallgat/ – olvassák el önök is.

„Nyomtalanul eltünt 19 lány a manchesteri robbantás helyszínéről, senki nem találja őket. A kormány hallgat

22 halott maradt a manchesteri robbantás után a koncerthelyszín padlóján, ám a rendőrség hivatalos bejelentése szerint 19 fiatal lány el is tűnt. Kérdés, hogy hová? Ha meghaltak volna, megtalálták volna a holttestüket. Borzalmas robbanás volt ugyan, de azért teljesen nem szoktak eltűnni az áldozatok egy ilyen eset után. Ha egy vagy két túlélő sokkos állapotban eltévedt, az még érthető lenne, de őket is megtalálták volna egy idő után egy nagyvárosban. Ha sebesülten kórházban lennének, akkor nem kezelnék őket eltűntként. Hová lett tehát 19 tizenéves lány, akikről egyetlen szót sem ír a fősodratú média, csupán a rendőrségi közlemény említette őket, és kétségbeesett szüleik próbálják őket megtalálni Facebookon, Twitteren, Tumblren és más közösségi oldalakon?

A választ azonban valószínűleg éppen a fősodratú médiában kell keresnünk, noha nem akarják az orrunkra kötni. A merénylet után számos vadliberális sajtóorgánum rögtön a “béke vallása” védelmére kelt, felhívta a figyelmet az “általánosítás” és a “gyűlöletkeltés” veszélyeire (bla-bla, tudjuk), és bizonyítandó, hogy a muzulmánok igenis jó emberek, mindenhol olvashattunk arról, hogy a robbantás éjszakáján a taxisok ingyen szállították haza a túlélőket, köztük pedig számos muszlim is volt.

Valóban nagyon kedves gesztus, és most ne is foglalkozzunk a liberális “logikával” miszerint tizenévesek felrobbantását tökéletesen jóvá is teszi néhány ingyen fuvar. Csakhogy már a merénylet másnapján lebukott a Cosmopolitan magazin, amely weboldalán fényképet közölt egy ilyen önfeláldozó “muszlim taxisról”. A képen azonban egy turbánt viselő indiai szikh férfi volt látható. Pár órával azután, hogy az álhírt közölték a magazin weboldalán, az eredeti kép készítője is közölte Twitter folyamán a valóságot: nem tévedésről van szó, ő még kifejezetten a férfi szikh származását említve tette közzé a képet, majd a Cosmopolitan szerkesztősége engedélyt kért az újraközlésre, és ök már mint muszlimot mutatták be.

Számos kritikus gondolkodású netizen erre hevesen keresni kezdte, találnak-e bárhol bármilyen fényképet, közlést, első kézből származó beszámolót a túlélőket szállító, önzetlen muszlimokról. Sehol semmi, egyetlen kép sem, mindenhol csak ezt a muszlimnak kinevezett szikhet mutogatják. Abban viszont számos szemtanú beszámolója egyezik, hogy valóban taxik érkeztek a helyszínre éppen a robbanás után, és a sikoltozva, pánikban menekülő fiatal lányok közül többet is autójukba invitáltak, majd elhajtottak velük.

Vajon miért nem készített senki képet ezekről a taxisokról? Hiszen a liberálisok számára óriási propagandaértéke volna, ha mégiscsak előkerülne egy-két Ahmed vagy Mohamed, akik a kegyetlen terrorcselekmény után segítséget nyújtottak a túlélőknek. De nincsenek ilyenek. Mondhatnánk, persze, mert biztosan nem voltak semmiféle taxisok, az egészet csak a liberális média találta ki, és azzal a szikh férfival példálóznak, remélve, hogy senki nem veszi észre a trükköt. Csakhogy…

Hírdetés

Csakhogy megbízható beszámolók tucatjai értenek egyet, hogy ezek a taxik ott voltak, és kétségtelen, hogy a rendőrség is 19 eltűnt lányt keres. Abban az országban, ahol tucatszám működnek a muszlim szexrabszolga-hálózatok, és még csak nem is mernek fellépni ellenük, mert az “rasszizmus” lenne. Ezek után vajon mi hangzott el a Downing Street 10 alatt zárt ajtók mögött tartott kormánykonferencián? Mi a valódi oka annak, hogy a kormány a teljes hadiállapotot megelőző legmagasabb terrorkészültséget rendelte el, riadóztatták a hadsereget, és felkészültek arra, hogy a rendőrség közrendvédelmi feladatait katonák vegyék át?

Ilyen intézkedésekre akkor szokott szükség lenni, ha a rendőrségnek minden erejét mozgósítania kell valamilyen operatív célra. A katonák nem rendőrök, és bár forgalmat irányítani vagy zsebtolvajt elfogni ők is tudnak, nem erre valók. Mi lehet az a cél, ami miatt Anglia összes mozdítható rendőrét csatasorba kellett állítani, és amiről a nagyközönség nem tudhat semmit?

Nyilvánvalóan az, hogy a manchesteri robbantás egy hatalmas és jól szervezett terrorhálózat műve, nem pedig egy vagy két magányos elkövetőé. Nem csak felrobbantottak 19 ártatlan fiatal lányt, hanem cinikusan kigondolva arra is volt gondjuk, hogy a helyszínről menekülő, megzavarodott tömegből kiemeljenek némi “friss húst” a hálózataik számára. Ez a 19 lány nem a zűrzavarban tévedt el, nem a városban kóvályog valahol. Biztosak lehetünk benne, hogy megkötözve hevernek egy pincében valahol, és gusztustalan, bűzlő betolakodók erőszakoskodnak velük.

A brit kormány nem beszélhet erről a közvéleménynek, mert abból lázadás lenne. Manchesterben már így is felgyújtottak egy-két muszlim boltot, ami csak apróbetűs hír volt néhány weboldalon, de ettől még megtörtént. Ha híre menne, hogy a lányokat szexrabszolgaként rabolták el, a radikálisabb angolok, akiknek még számít valamit hazájuk, nekiesnének a muszlimoknak, és megtörténne az, amitől a liberálisok a legjobban rettegnek. Odalenne sok évtizednyi agymosás, butítás, politikai korrektség. Mindenki ezt a 19 lányt keresné, és egyesek minden eszközt bevetnének.

Célszerűbb, ha hallgatnak erről az egészről. A rendőrség is jobban tudja végezni a dolgát, ha viszonylagos nyugalom van. Ha meg is lesznek ezek a szerencsétlen lányok, síri csend lesz róla. Nem fogják mutogatni őket a tévében, sőt, valószínűleg még meg is fenyegetik őket, hogy hallgassanak. Talán évek, évtizedek múlva fogjuk hallani a “manchesteri 19” borzalmas történeteit, ha majd egyszer, már középkorú nőként, megtörik a hallgatást és feltárják az igazságot. De akkor már Európában valószínűleg igen ritka lesz a fehér ember.

Bayer Zsolt

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »