Bayer Zsolt: Az irányváltók

Itt van ez a Momentum, és a momentumban ott fogyaszt és ürít ez a Soproni Tamás.

Róla azt kell tudni, hogy volt már az MSZP-DK-Együtt közös jelöltje is. A Momentumról pedig azt, hogy ők fogják majd gyökerestül felforgatni a világot, megújítani a közéletet, befejezni a rendszerváltást, lecserélni a politikai elitet. Ezt onnan lehet tudni, hogy ez az önmeghatározásuk.

S hogy ez mennyire komoly, azt remekül illusztrálja az alábbi kép, és Soproni Tamás képhez fűzött kommentje.

 

Szóval, ugye, a momentumos alapvetés szerint ők „kibaszottul utálják a konzervatívokat,náluk jobban csak a kibaszott szocialistákat meg a buzeráns liberálisokat” gyűlölik. Íme, a „humorba” öntött ars poetica, a credo, a hitvallás. Jó ez, és ismerős, ugyanis minden nyikhaj így kezdi az életét, ebben nincs se,mmi újdonság úgy háromezer éve.

Ámde a mi Soproni barátunk válasza tényleg izgi.

 

Lássuk csak:

Hírdetés

„Azt hiszem, hogy épp arra, amelyik a legjobban megfelel az érdekeinknek – úgy vettem észre, hogy elég gyorsan tudunk irányt váltani.”

És hozzá a sok vigyorjelzés, kiemelendő a cucc trendi jellegét. Igen, Tomi, észrevettük már mi is. És be kell lássuk azt is, mindenképpen felelősség terhel bennünket azért, hogy az utánunk jövő generáció tele van ilyen hozzátok hasonló csúszómászókkal. S csak az a bizonyosság ad némi reményt, hogy nagyjából másfél év múlva egy kérdés fog reszketni a levegőben, ez:

 

Ki a faszom az a Soproni Tamás?

 

p.s.: Soproni Tomi ezt a kommentjét kisvártatva törölte. Mondjuk, ezt meg is tudom érteni…

 

Bayer Zsolt

 

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »