Bayer Zsolt: Aggok és asszaszinok (3.)

Az igazhitű muzulmán nemcsak Istennek, de a prófétának is alá kell vesse magát.

Méghozzá feltétel nélkül. Minden prófétának, minden kalifának, minden vezetőnek, mert a próféta, a kalifa, a vezető az iszlámból következően eleve több joggal rendelkezik, mint egy hétköznapi ember. S az iszlámban tételesen szerepel a rabszolgatartás szabadsága, amennyiben valaki nem igazhitű, akkor kizárólag pénzzel, különadóval válthatja meg magát a rabszolgaságból, miképpen a más vallású is vagy behódol és iszlám hitre tér, vagy védelmi pénzt fizet, és így váltja meg (vallás)szabadságát. S e világképből következik a nők alávetettsége is, amely szintúgy szerves és elidegeníthetetlen része ennek a vallásnak, egészen a becsületgyilkosságig bezárólag.

Mindez egyszersmind az egyenlőség tagadása. Az iszlám világképében a hitetlenekre más szabályok vonatkoznak, mint az igazhitűekre (ez amúgy az ortodox zsidók világában is pontosan így van). Egy igazhitű megölhet egy hitetlent, be is csaphatja, a hitetlennek tett eskü nem számít semmit sem. Így áll össze az a felfogás, amely szerint minden igazhitű testvér, és minden hitetlen ellenség, akiket vagy megtéríteni kell, vagy rabszolgasorba vetni, vagy megölni, vagy különadó, védelmi pénz fejében meghagyni életében és hitében, de ez bármikor felmondható. És mindig fel is mondták eddigi történelmük során. Érthetetlen az is, ahogyan a mai nyugati világ hallgat az iszlám világ zsidókhoz fűződő viszonyáról, miközben minden más esetben és mindenhol antiszemitizmust szimatol, mert az antiszemitizmus elleni harc elaggott létezésének egyetlen heroi­kusnak vélt cselekvése maradt. De mintha egyáltalán nem érdekelné az a fenyegetés, amit az iszlám és a muszlimok beözönlése jelent az európai zsidóságra nézve, hol­ott ők maguk pontosan értik és érzik ezt. Nem véletlenül jelentette ki már tavaly a párizsi főrabbi, hogy a francia zsidók csomagoljanak és költözzenek Izraelbe, mert Franciaországban nem élhetnek többé biztonságban. Ehhez képest a mainstream nyugati média és a mainstream nyugati sajtó a magyar antiszemitizmussal van elfoglalva, az ellen harcol, és néhány üdítő kivétel akad csupán, például a zsidó Konrád György személyében, aki szinte egyedüliként volt képes és hajlandó visszaigazolni a kormány bevándorlásellenes intézkedéseit, azok jogosságát és helyességét.

De most, a közelgő apokalipszis idején lassan mindenkinek látnia kell, hogy Közép-Európa marad a béke szigete. Ha minden így marad…

Sajnos nem tűnik úgy, hogy Nyugaton változna valami. Nyugaton a helyzet változatlan.

Egy álmos westfáliai kisvárosban, Ibbenbürenben egy hetvenkilenc éves helyi asszony kiballag a temetőbe a férje sírjához. Vasárnap van, 2016. július 24. Kiér az asszony a sírhoz, tesz-vesz, és akkor egy negyvenéves eritreai néger, aki amúgy menekültstátusért folyamodott a német hatóságokhoz, megtámadja és megerőszakolja. Egy járókelő meghallja az öregasszony sikoltozását, értesíti a rendőrséget. A rendőrök kivonulnak a helyszínre, és az eritreai négert ott találják az öregasszonyon, még erőszakolja, és akkor sem hagyja abba, amikor a rendőrök odaérnek. Úgy kell leszedni a szerencsétlen asszonyról, és az állat amúgy semmiféle ellenállást nem tanúsít elfogásakor.

Persze hogy nem, hiszen ez számára természetes állapot. Pontosan ennyire érdekeljük, ennyibe veszi ezt a világot, ahová amúgy menekültként érkezett. Szakrális helyen, a temetőnkben erőszakol meg egy öregasszonyt. Megszeg egyszerre három tabut, és nem érdekli. Nem foglalkozik vele. Biztos benne, hogy az ő fogalmai szerinti valódi bántódása úgysem lesz. Bezárják néhány évre börtönbe? Na és! A lényeg, hogy úgysem utasítják ki, és úgysem ölik meg.

Hírdetés

Ameddig ebben a hitben vannak itt ezek az állatok, addig nem fog változni semmi sem. Sajnos.

Két nappal később, egy álmos franciaországi, normandiai kisvárosban, Rouenben egy idős pap misézik a katolikus templomban. Kevés hívő van jelen, azok is többnyire idősek, és néhány apáca. A mise a vége felé közeledik, amikor két arab fiatal belép a templomba, és késsel fenyegetőzve túszul ejt öt embert. Egy apácának sikerül elmenekülnie, ő értesíti a hatóságokat. Közben odabent a templomban az egyik arab térdre kényszeríti az 86 éves, elaggott papot, és elvágja a torkát. Mindezt videóra veszik, miközben vélhetően valami muszlim szertartást végeznek a katolikus templom oltáránál, és azt is videóra rögzítik. Végül kirontanak a templomból, és a rendőrök lelövik őket.

Szimbolikus események ezek.

Fiatal, életerős és elállatiasodott muszlimok szimbolikus cselekedetei. Azt akarják megmutatni, hogy temetőinkben is erőszakot tesznek rajtunk, és ha kell, akkor a nagyanyáinkon is, s hogy bemennek a templo­mainkba is, és ott ölik meg a papjainkat.

Szimbolikus események. szimbolikus iszonyat, ami mégis a lehető legvalóságosabb.

Már csak az a kérdés, miképpen fogunk reagálni minderre.Martell Ká­roly még tudta, mi a teendő. Mi vajon felfogjuk-e valaha?

Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »