Bauer: ez lopás, az nem lopás

(…) Kétségtelen, hogy a második világháború utáni tulajdonosváltási hullám is értelmezhető lopásként, mind a földosztás, mind az államosítás, bár akkoriban nemzetközi tendencia volt ez is, az is, amelyet Európa-szerte elfogadtak, egyfajta társadalmi igazságtételnek tekintettek, és – ami fontosabb – nem járt az akkori politikai vezető réteg személyes gazdagodásával. Ami az 1990 utáni privatizációt illeti, azt Magyarországon is, miként a többi átalakuló országban sok méltánytalan előnyszerzés jellemezte, de Magyarországon jóval kevésbé, mint másutt. (…)

Kiváltképp nem jellemezte a kilencvenes évek magyar privatizációját, hogy maguk az éppen hatalmon levő politikusok jutottak volna kiugró anyagi előnyökhöz. A magyar privatizációt tehát nem nevezhetjük az állam – vagyis a sok millió állampolgár – kifosztásának (az állami vagyon csökkenésének az államadósság jelentős csökkentése volt az ellentétele, amivel az egész társadalom járt jól). Ez tehát nem volt lopás.

Más a helyzet az Orbán-rendszer tulajdonosváltó intézkedéseivel. Az Orbán-rendszernek e szempontból leginkább szembetűnő jellemzője éppen az, ahogy 2010 és 2014 között állami intézkedésekkel Simicskát gazdagabbá tették, mivel Orbán barátja volt, a 2014 után bekövetkezett szakítás óta viszont Simicskát állami intézkedésekkel igyekeznek ellehetetleníteni, vállalkozásait a piacról kiszorítani, és az állami intézkedések a „közbeszerzésektől” a földeladásig Orbán új barátainak (Mészárosnak, Garancsinak és másoknak) a gazdagodását szolgálják. Itt bizony a kormány – mint egykor az orosz állam – méltánytalanul kedvező áron juttatja vagyonhoz a baráti vállalkozókat, és közben a polgárok összességét éri súlyos veszteség. (…)

Bauer Tamás: A bővített Lánczi-doktrína


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »