Bátoriék elpáholták a román vízilabda-válogatottat Nagyváradon

A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden Nagyváradon simán győzött a románok vendégeként a világligában, így továbbra is versenyben van a csoportelsőségért, ezáltal pedig a júniusi szuperdöntős részvételért.

A négyest vezető görögökkel csak úgy tarthatta a lépést Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese, ha nyer a Körös-parti városban a román válogatott ellen. A januárban Európa-bajnoki bronzérmet szerző, bár az akkori összeállításhoz képest ezúttal alaposan megfiatalított magyar csapat a vezetés megszerzése után gyakorlatilag csak 1-1-ig hagyta reménykedni a házigazdákat. A folytatásban ugyanis egyre-másra lőtte a gólokat, így a nagyszünetre ötgólos előnyt harcolt ki (3-8).

Az MTI összefoglalója szerint az első nyolc perc gólbősége, majd a második találatszegénysége után a harmadik negyedben háromszor volt eredményes a vendégalakulat és csak egy ízben a hazai együttes, így gyakorlatilag már a befejező játékrész előtt eldőlt a csata. A negyedik negyed ennek megfelelően egyáltalán nem a védekezésről, hanem a támadójátékról szólt, sorra zördültek a hálók mindkét oldalon, a vége pedig 15-7-es, magabiztos magyar győzelem lett.

Benedek Tibor a vlv.hu internetes szaklap helyszínről tudósító munkatársának nyilatkozva elsősorban a magyar válogatott lelkes játékát méltatta. „Sokkal jobban játszott a csapat, mint amire számítottam. Nyilván egy csalódott román együttes volt az ellenfél, de itthon játszottak, szerintem nagyon akartak ők is. Az viszont látszik, hogy a mi céljaink ebben a pillanatban sokkal nagyobbak, mint a román válogatotté” – értékelt a kapitány.

Sikere nyomán a magyar válogatott megőrizte az esélyt, hogy a szuperdöntős részvételt jelentő első helyet megkaparintsa a jelenleg éllovas görögök előtt. (A román együttes 3 ponttal harmadik a csoportban a sereghajtó grúzok előtt). Ehhez az utolsó, hatodik fordulóban hazai környezetben le kell győznie a legutóbbi világbajnokságon bronzérmes görög csapatot, méghozzá – mivel a kinti meccsen négy góllal kapott ki a Benedek-alakulat – öttalálatnyi különbséggel. A végső sorrendről határozó mérkőzést május 10-én rendezik Szentesen.

A legjobb nyolc válogatottat – így a három európai selejtezőcsoport győztesét – felvonultató világliga-szuperdöntőt a kínai Hujcsouban bonyolítják le június 21. és 26. között.

Férfi világliga, európai csoportselejtező, A csoport, 5. forduló:
Románia-Magyarország 7-15 (3-7, 0-1, 1-3, 3-4)
A magyar csapat góldobói: Bátori, Erdélyi, Manhercz 3-3,  Salamon, Zalánki 2-2, Tóth M., Bedő 1-1

A román válogatott gólszerzői: Negrean, Gheorghe, Popoviciu 2-2, Szabó 1

 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »