Bart Falunap – Felvidéki hagyományőrzés

Bart Falunap – Felvidéki hagyományőrzés

“Őrizzük meg hagyományainkat!” címmel, július 8-10-én a felvidéki Barton (Bruty) színes hagyományőrző rendezvényt tartanak. A Kurultajt szervező Magyar Turán Alapítvány fontos feladatának tartja – mind a megmaradás, mind pedig a magyar nemzeti közösségek megerősítése szempontjából – az elszakított országrészekben élő magyarság kulturális rendezvényeinek és anyanyelvi művelődésének segítését. Ezért a barti falunapra a Magyar Turán Szövetség hagyományőrző csapata szép bemutatókkal készül. 

A felvidéki Bart lakossága csaknem teljesen magyar anyanyelvű, a község az Alsó – Garam menti településekkel együtt a híres “kurtaszoknyás falvak” egyike. A “kurtaszoknyás hat falu” az érdekes népviseletéről kapta ezt az elnevezést. A szebbik nem népviseletében a női ruha derék része hosszabb, de a ráncos – pörgős szoknya pedig rövidebb, és ehhez társul az elengedhetetlen piros csizma.

A Barti Falunapon a Magyar Turán Szövetség programjai:

Helyszín: a helyi futballpálya

Szombaton, 10 órakor megnyílik a honfoglalás korát idéző, életmódot bemutató, hagyományos eszközökkel berendezett nagy jurta

– dudazene, tárogató zene, haditábor népének felvonulása

– a honfoglaláskori íj bemutatása, előadás és gyakorlati bemutatás

– táltos dobos program Regélő Fehér Táltos Dobcsoport

– fújtatós dudazene koncert, töröksíp, hadi zenék

– látványos íjász bemutató

– tradicionális solymász bemutató kerecsen sólyommal

– lovasíjász és lovasharc bemutató nomád fegyverzettel

– Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos zenész koncertje

– gyalogos és lovas harcosok közös bemutatója

 


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »