BARNA-FEKETE SZIVÁRVÁNY

A harmadik nem. A gendersemlegesség újkori divatja. Már ez kell, ez az elfogadható és az elfogadandó. Ezt harsogja a világ elitje, és erre szólít imájában a pápa. A hangos és agresszív kisebbség szépen és lassan, évek alatt, de letolta a torkunkon a keserű pirulát. Színes, csiricsáré ruhákba burkolva, hangosan kiabálva, elmebeteg nagyok támogatásával, bősz rendőri támogatással védve pucér seggüket megették reggelire az ellenkezők évről évre fogyatkozó táborát. Elfogyott az ellen és győzött az üvöltve vonagló kisebbség. Ma reggel újabb pofont kapott a világ. Harsogták a hírportálok, hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau az első olyan hivatalban lévő kanadai kormányfő, aki részt vett a torontói melegfelvonuláson, szivárványos zászlót lengetve menetelt. Nagy, szép és erős ország. Micsoda jövő elé nézünk, ha ennek az országnak az első embere a magamutogató buzik között masírozik.
Nálunk sem túl rózsás a helyzet. Épp a napokban tartották a nagy kelet-európai Pride-ot az amerikai és az izraeli nagykövet részvételével. A nagykövetségek szinte versenyeztek egymással abban, hogy melyikük tud harsányabb és médiaérettebb támogatást prezentálni a budapesti buzizsúrhoz. Lassan felvetődik a kérdés: vagy megállítjuk ezt a szennyáradatot, vagy belefulladunk.
21 éve vonulnak végig a városon a mások. Azok a mások, akik szerint ők a teljesen normálisak, ők azok, akik a családoknak példát mutathatnak, mert hát szeretet, elfogadás csak náluk van. A normális, az apa-anya-gyerek már nem lehet „A” család, mert nem divatos, és nem innovatív. Hát felszólították vadul a magyarokat: fogadják el őket. Mintha nem is tán magyarok szervezték volna a nemzetközi, import buzikkal megspékelt menetet a főváros utcáin, évek óta, idén újra, sokadjára, kizárólag persze a nagy és össznépi szeretet jegyében, azt a zászlajukra hazudva. És persze mindezt tették és teszik teljesen politikamentesen, csak véletlenül keverednek közéjük a balliberális pártok kamionocskái és molinócskái, és kicsit sem szándékosan az egyházba rúgó jelképek. Mert hát már elfogad a pápa is, már szerinte is jó a más, és öleljük keblünkre a devianciát, de még, még, még, hiszen semmi nem elég. Még kevés, ha imájában is a gendersemlegesség és a buzulás elfogadása a fő szlogen. Még nem buzi az egész világ, nem megy a jól szervezett kihalás, nem működik a nagy és totális öngyilkoló elfogadtatás. Mennek és táncolnak vadul, szigorúan szivárványos zászlóba csomagolva, csak úgy elfogadást tolva le a nem-mások torkán.
Tel-Aviv és Los Angeles megélte és megéli nap, mint nap a nagy összeborulást, a szivárványos agresszivitást. És tudják, milyen a nagy össznépi szeretet, az igazi elfogadás, hát ágálnak is rendesen kedvenc homárjaik mellett a migránsokért. Mert azok ám jönnek, hisz küldik őket ide. És míg ezen melegek őket pátyolgatják, abba bele sem gondolnak, hogy vajon ha majd megszállatják a barna hordával a vén kontinenst, mit csinál velük ez a valóban homofób horda. Mi lesz, ha barnába-feketébe borul a színessé tett világ. Még hiszik, hogy a csúnya nácik jelentik a fő veszélyt, és hisztiznek, hogy majmok módjára kordonok közé zárják toleráns és nagyon szivárvány menetüket. Még nyafognak, hogy homofób ez az ország, gonosz és kicsit sem elfogadó. Ám röpke idő, és rájönnek, hogy van rosszabb is, mint a maroknyi ellen a kordon túloldalán, és pár pofon a Liget fái között.
Még hiszik, hogy csak azért utálják őket, mert mások, de majd rájönnek egyszer, hogy a pofátlanságuk a fő ok. Az a szemérmetlen és elfogadhatatlan pofátlanság, amivel tangás feneküket rázzák az elmeroggyant szülők által odavezényelt apró gyerekek szájába, az az arcátlanság, amivel magukat a normális többség fölé helyezik, többletjogokat követelve.
De fogynak már, lassan, de biztosan. Fogynak, mert félnek. Félnek az általuk büfiztetve átsegített, nagy elfogadással és álságos, gyűlöletük és rettegésük vezérelte szeretetálmuk által ölelgetett homofób hordától, és félnek saját nagypofájú megnyilvánulásuk következményeitől. Félnek azoktól a másoktól, akiknek eszébe sem jut másságukat normálisnak láttatni. Félnek a halk, de kitartó többségtől.
És tudjátok mit, csak féljetek. Akár mennek ellenetek tüntetők, akár röhögve lesitek, mennyire nem érdekli már őket színes szürkeségetek. Mert lassan úgyis legyőz benneteket saját pofátlanságotok, kikoptok és magamutogatásotokkal unalmassá váltok. Színes szürkeségbe fullad lassan a sok éves mámorotok. Elszáll a lelkesedés, akárcsak a sok színes lufi. És álmotok a színes, ratyikkal és migránsokkal teli világról kipukkadt, mint buzibácsi szája előtt a szappanbuborék.


Forrás:madbabenews.blogspot.com
Tovább a cikkre »