Barát, jelkép – politikusok búcsúztak Fidel Castrótól

Barát, jelkép – politikusok búcsúztak Fidel Castrótól

Világszerte több politikus is méltatta Fidel Castro érdemeit. A mexikói elnök országa barátjának és a múlt század egyik jelképének nevezte a pénteken elhunyt kubai elnököt. Nicolás Maduro venezuelai államfő pedig arra emlékeztetett, hogy Kuba az ország legfontosabb térségbeli szövetségese volt. Az elsők között nyilvánították részvétüket Oroszország vezető politikusai is.

A megválasztott amerikai elnök első reakciója egy rövid Twitter-üzenet volt. „Fidel Castro halott” – állapította meg Donald Trump, aki választási kampányában kilátásba helyzete, hogy visszavonja elődje, Barack Obama döntését a Kuba és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok rendezéséről.

A Kreml közleménye szerint Vlagyimir Putyin egy korszak szimbólumának, valamint Oroszország őszinte és megbízható barátjának nevezte a kilencvenéves korában elhunyt Fidel Castrót. Kuba moszkvai nagykövetségénél többen virággal rótták le kegyeletüket a volt kubai vezető előtt, aki az Egyesült Államok közvetlen szomszédságában hozta létre kommunista államát. „Gyermekkorunk óta ismerjük ezt az embert, és jó véleményünk volt róla. Tudtuk, hogy egy vezető volt, Che Guevara örököse, de mára más már nem maradt, mint hogy meggyászoljuk” – mondta egy moszkvai nyugdíjas.

A francia elnök a kubai forradalom jelképének nevezte Castrót. „Fidel Castro a XX. század egyik nagy alakja volt. Rengeteg reményt adott a kubai forradalomnak. Egy időben Latin-Amerika népének ő volt a támpont. Volt kiábrándulás is, de mindig büszkén, minden külső nyomással szemben meg akarta védeni Kubát, különösen az országát sújtó embargó idején. És még ha néhányszor elítéltem is az emberi jogi visszaélések miatt, mindig úgy gondoltam, hogy az embargó elfogadhatatlan, egyoldalú döntés volt” – nyilatkozta  Francois Hollande.

Latin-Amerika több országa is gyászba borult. Nicolás Maduro venezuelai elnök együttérzését fejezte ki a kubai elnöknek, aki Fidel Castro testvére. „Beszéltem Raúllal, és együttérzésemet fejeztem ki a fájdalmukban. Ez nagy csapás a forradalmároknak, a világ forradalmárainak” – mondta Maduro.

Indiában is megemlékeztek Fidel Castróról. Az ázsiai ország és Kuba vezetői a múlt évszázadban gyakran találkoztak az el nem kötelezett országok mozgalmában. „Castro domináns szerepet játszott a világ haladó és forradalmi mozgalmaiban. Mindannyian fiatal egyetemisták voltunk az ő idejében, számunkra hős volt, hős forradalmár” – fogalmazott Prakash Karat, az Indiai Kommunista Párt vezetője.

A Hír TV-nek nyilatkozó Latin-Amerika-szakértő szerint a néhai kubai diktátor temetése is szimbolikus jelentőségű. „Ezzel lezárult egy korszak, ahogy most latin-amerikai újságok írják, semmi nem lesz ugyanolyan, mint amilyen volt. Ezért úgy gondolom, hogy politikai, ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül várható, hogy sokan elmennek” – vélekedett Lénárt András.

Magyarországot a  Havannába akkreditált nagykövet, dr. Drexler András képviseli majd a temetésen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »