Balog: az iskola vezetője az igazgató

Balog: az iskola vezetője az igazgató

Az iskolaigazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban, az előző keretrendszer túlságosan leértékelte a munkájukat – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Balog Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) állománygyűlésén, amelyen átadták a tankerületi központi igazgatók kinevezéseit, az mondta: az előző keretrendszernek talán az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan leértékelte az iskolák vezetőinek munkáját.

Az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem “az igazgatóknak kell lenni az igazi vezetőknek az iskolákban” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: akkor lehet tőlük elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják az illetékességet is; ez talán az egyik legfontosabb változás a rendszerben.

Balog Zoltán elmondta, hogy 2011-ben új alapokra helyezték a magyar köznevelés rendszerét, de jelentős belső korrekciókra volt szükség az intézményfenntartásban.

A központosítás “túl jól sikerült” – fogalmazott, majd úgy folytatta, éppen ezért a decentralizáció a “jövő útja”, a rendszer alapelveinek a fenntartásával.

Balog Zoltán azt is mondta, hogy az átalakításnak köszönhetően “szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni”.

“Én ezt tartottam a legnagyobb hiányosságának (…) a rendszernek” – jegyezte meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »