Balog: Amit az egyetemi oktatók tesznek, nem magánügy

Jó irányú változások indultak el a felsőoktatásban az elmúlt esztendőkben, az intézmények adósságállománya a felére csökkent, a pedagógusképzésre jelentkezők száma harminc százalékkal nőtt két év alatt – közölte az emberi erőforrások minisztere a rektori, valamint az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor csütörtökön Budapesten.

Balog Zoltán azt mondta: a most kinevezendő oktatók keze alól kerülhetnek ki olyan fiatalok, akik nemzetközi szinten megméretve is jelentős eredményt tudnak elérni.

A miniszter jelképesnek nevezte a Magyar Tudományos Akadémia elnökével csütörtök reggel aláírt megállapodást, és ismét kiemelte a köz szolgálatának fontosságát. Ez igaz az egyetemek világára is – tette hozzá. Mindaz, amit a felsőoktatásban oktatók tesznek, nem magánügy, nem egy egyetem belső ügye, és nem csupán a felsőoktatás szűk ügye, hanem része kell hogy legyen a nemzetstratégiának – mutatott rá Balog Zoltán, és örömének adott hangot, hogy a kinevezettek között hét nő is van.

– Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája – idézte a tárca vezetője Szent-Györgyi Albertet, hozzátéve: a diplomáslét nem feltétlenül jelent értelmiségi létet. Ehhez a versenyképesség mellett olyan életmód, magatartás is szükséges, amely példa, orientációs pont lehet a környezet számára – mondta.

Jó az irány

Balog Zoltán szerint a felsőoktatás területén olyan változások indultak el, amelyek ebbe az irányba mutatnak. A miniszter meggyőződésének adott hangot, hogy jó az irány, és most már a tempó is megfelelő. Az emberi erőforrások minisztere kitért arra, hogy a felsőoktatási intézmények adósságállománya a felére csökkent, a kancellári rendszer jó lépés volt.

Szólt arról is, hogy a felsőoktatás területén néhány éve folyt viták mára átkerültek a köznevelés területére. Eközben ugyanakkor az elmúlt két évben harminc százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma, ezen belül is kiemelten bővült a műszaki és a természettudományos területre pályázóké. Megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy tíz év alatt megduplázzák a külföldi hallgatók számát Magyarországon.

A miniszter fontos előrelépésnek nevezte a duális képzések elindítását: mára 24 ilyen intézmény van 49 szakkal, és több mint 500 partnervállalat kapcsolódott be e képzési formába. Külön kiemelte a Kecskeméti Főiskolát, ahol az első duális diplomákat már át is adták, valamint a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi cég együttműködését. Balog Zoltán a felsőoktatásban megvalósuló béremelést szintén jó irányba tett lépésnek nevezte, és bízik abban, még tovább tudnak majd lépni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »