Bajsa: Bejelentették a lopást, mégis kikapcsolták náluk az áramot

Bajsa: Bejelentették a lopást, mégis kikapcsolták náluk az áramot

Egy bajsai házaspár, Nevenka Žižic és Muhamer Amanović házat vásárolt a faluban, majd felhívták a szolgáltatót, hogy vizsgálja át a vezetékeket. Miután a szolgáltató megállapította, hogy áramlopás történt, lekapcsolták a házat a hálózatról.

Miután beköltöztek az újonnan vásárolt házba, a házaspár felhívta az Elektrodistribucija vállalatot, mert a faliszekrényben találtak egy kapcsolót, amiről nem tudták, mire szolgál. Mint kiderült, áramlopásra. Az áramszolgáltató kiküldte munkásait, akiknek megmutatták a régi tulajdonos faliszekrényében lévő kapcsolót.

„Mivel fel kellett újítanunk a régi villanyhálózatot, kihívtuk az Elektrodistribucija munkásait, akik az átvizsgálás után azt mondták, minden rendben. A kaputól hívtam vissza őket, hogy megmutassam nekik, mi van a szekrényben. Amint kinyitottam, azonnal megállapították, hogy áramlopásról van szó. Ezután felvezettem őket a padlásra is, ahol kábeleket találtunk, amelyek közvetlenül a villanyórába vannak bevezetve, s az előző tulajdonosok mindent régi bútorokkal fedtek el” – magyarázta Muhamer Amanović a Novostinak.

Maguk a munkások is elcsodálkoztak azon, amit láttak, s azt mondták, valószínűleg az előző évszázad nyolcvanas éveiben felszerelt berendezésről van szó. Azonban az előírásokkal összhangban kellett eljárniuk, így kikapcsolták az áramot.

A házaspárnak az előző tulajdonos örököse adta el a házat, aki azt állítja, nem tudta, hogy nagyapja lopta az áramot.

A szabadkai Elektrodistribucija vállalatnál azt mondják, a régi és az új tulajdonost is be fogják perelni, s a végén a bíróság dönti el, ki a hibás a tartozásért.

A Blic cikke szerint Nenad Ivanišević, a munkaügyi minisztérium államtitkára a sajtóból értesült az esetről, s azt mondta, fel fogja venni a kapcsolatot a szolgáltatóval. (Novosti, Blic)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »