Azt hiszem, megérkeztünk. Ez itt a gödör alja.

Vannak olyan hírek a világban, amihez nem kell túl sok kommentár, amihez nem kell hozzáfűzni semmit, mert azok már önmagukban is elmondanak mindent. Ilyen Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi kijelentése is:
„A kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést. (…) Fölkértem Zoltai Gusztáv korábbi ügyvezető igazgató urat, hogy több évtizedes közösségszervezői tapasztalatait használja, és próbáljon nekünk, nekem – adott esetben vitás kérdésekben – tanácsot adni, véleményt megformálni.”
És Zoltai igent mondott.

Néhány órával később pedig már ott ült Lázár János balján, a MAGYARORSZÁG KORMÁNYA molinó előtt.

[nagyításért katt a fotóra]

Így megy ez.

Zoltai 2014-ben kormányzati posztot kap, és innentől véleményt formál, tanácsokat osztogat a magyar kormány tagjainak.

Hírdetés

Nem számít, hogy aljas, besúgó ügynök volt, nem számít, hogy munkásőrként szolgált, nem számít, hogy az elvtársakat mosdatta a hogyhívjákolások miatt, nem számít, hogy töménytelen mennyiségű pénzt lopott el a fajtársaitól. Nem számít semmi. A narancsos kormányzat beintegrálta magába egyik legagresszívebb holokauszt-hiénát.

Azt hiszem, megérkeztünk.

Ez itt a gödör alja.

Nincs, nem létezik, ennél lejjebb.

Egész egyszerűen elképzelhetetlen.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »