Azért Petőfit se felejtsük!

Azért Petőfit se felejtsük!

Elnézve az idei március 15-e gazdag programkínálatát – megannyi párt, civil szervezet, fölpaprikázott kis- és nagyközösség szervezett eseményt az ünnepnapra –, én már csak azon izgulok, Petőfiék ki ne maradjanak valahogy a műsorból. Merthogy erre elég nagy az esély.

Belepillantva a különféle előzetes szórólapokba, közösségi portálok beharangozó írásaiba, rengeteg mindenről olvasni, talán csak éppen a negyvennyolcas „pesti srácokról” meg az általuk lángra lobbantott diákságról, polgárságról nem. Azokról, akiket eredetileg ünnepelnünk kellene ezen a napon.

Persze értem én, hogy a nemzeti ünnepek úgy teljesek, ha „áthallásuk” van, ha kapcsolódnak a jelenhez – így volt ez mindenkor, és alighanem így is van ez rendjén.

A nagyszerű mementók álljanak csak előttünk mozdulatlan tükörként. Erre való az ünnep. Ám az arányokra vigyázni kellene, könnyen átbillen rajtuk az ember – főképp, ha eleve az átbillenés szándékával megyünk ünnepelni.

Régen rossz, ha pusztán azért indulunk ki a térre, hogy ott majd jól megmondjuk a magunkét, miközben az igazi ünnepeltekre – Petőfiékre – jószerivel fütyülünk. Ők csak ürügy, jó alkalom. (Kicsit olyan ez, mint a vásárlási őrületbe átbillent karácsony. Amikor a megszületett kisdedről már alig-alig esik szó – legföljebb ha plüssfiguraként megvásárolható a boltban.)

Meg arra is figyelni kellene – talán ez a legfontosabb –, hogy az ünnepi beszéd hiteles szájból szóljon. Mert sok ám ilyenkor a márciusi ifjúvá „fiatalodott” kurzusforradalmár, az, akit korábban, egy másik ünnepen még egy másik hordón láttunk. Petőfit is hamisítják, vigyázzunk!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »