Az út szélén

Tíz év alatt egymillió munkahelyet ígért a magyar társadalomnak a 2010-ben másodjára hatalomra jutott Orbán-kormány. Viták ugyan folynak arról, hogy időarányosan hol tart a program, de még a legoptimistábbak szerint sem ott, ahol kellene. Sőt a helyzet egyre zavarosabb: a múlt héten még azon agyalt a kabinet, hogy a növekvő hazai munkaerőhiány miatt be kellene telepíteni 250 ezer külföldi bevándorlót. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint azonban alig több mint 50 ezer állás állt üresen az év első három hónapjában, eszerint nincs értelme tömegével vendégmunkásokat toborozni. Ettől függetlenül is visszakozott a kormány, miután felmérte, hogy a felvetéssel mekkora darázsfészekbe nyúlt a másfél éves migránsellenes kampánnyal feltüzelt választók körében.

Pedig a helyzet tényleg súlyos: egyre jobban fékezi a gazdasági növekedést a képzett vagy képezhető munkaerő hiánya. Hol is vannak ők? A tehetséges és vállalkozó kedvű magyarok közül több százezren dolgoznak Nyugaton, mert ott megfizetik a munkájukat. További 200 ezret nyelt el a közmunkaprogram, amelyet inkább munkaerő-temetőnek kellene hívni: alig tizedük tud később elhelyezkedni a való világban. A kormány azonban nem érzi ezt kudarcnak, sőt – havi bruttó 41 ezer forintért – még azokat a mentális, egészségügyi vagy szociális problémákkal küszködőket is munkára fogná, akik eddig közmunkásnak sem feleltek meg.

Az Orbán-kormány sem tesz tehát másképpen, mint elődjei. Nem átképzéssel és rehabilitációval próbálkozik, hanem inkább „eltünteti” a munkanélkülivé vált embereket a munkaerőpiacról. Ez tudatos választás eredménye, amelynek miértjére Bogár László közgazdász, ideológus világított rá a legjobban a Heti Válasznak 2013-ban adott interjújában. Ebben világosan kimondta: a kormányfő „nyilván tudja, hogy a társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már nem lehet visszahozni a nyomorúságból”. Ez aztán az egyenes beszéd: a Fidesz tehát – amely mindig azzal kampányolt, hogy senkit sem hagy az út szélén – már rég lemondott a képzetlen tömegekről. Ezért költ csak ímmel-ámmal az átképzésre: a duális oktatást ugyan bevezette, de azt is csak azért, hogy a magyarországi autó-összeszerelő üzemek munkaerőigényeit kielégítse.

Pedig a munkaerőpiac peremén egyensúlyozó egymilliós tömegből néhány tíz- vagy akár százezer főt biztosan ki lehetne emelni, s a gazdaság igényeinek megfelelően átképezni. Erre a helyzetre az oktatás reformja kínál megoldást, de ma is vannak példamutató kezdeményezések: a jezsuiták például cigány származású fiatalokat juttatnak valódi képzettséghez. A kormány azonban szemlátomást nem ezt a fáradságos, ám hosszabb távon kifizetődő utat választotta. Ahogyan a jegybank sem: az alapítványainak juttatott 267 milliárd forintot inkább tudományos akkreditáció nélküli képzésekbe öntik, illetve a nemzeti bank erejét fitogtató ingatlanvásárlásra fordítják.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minap kijelentette, a gazdasági növekedés következő fázisához kutatás-fejlesztésre, innovációra, kreativitásra és szellemi tőkére van szükség. Csak a véletlen műve lehet, hogy Mészáros Lőrinc – a kormányfő gyerekkori barátja – épp mostanában vásárolta fel a Zsámbéki-medencében magyar tudásvölgyet tervező vállalkozást, a Talentis Zrt.-t. Mindazonáltal csak egyetérteni lehet az innováció jelentőségének felismerésével. Nem tudni azonban, hogy van-e mindehhez elég erő olyan gazdaságpolitika mellett, amely már eddig is tömegeket zárt ki a munkaerőpiacról.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »