Az USA és Törökország a konfrontáció felé halad – MOST KELL OKOSNAK LENNÜNK!

Az Obama-adminisztráció a jelek szerint ütközési pályára állt egy fontos szövetségesével, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök az USA-ban élő idősödő vallási vezető, Fethullah Gülen kiadatását követelte, akit a pénteki sikertelen puccs levezénylésével vádol. A szokatlan párbeszéd fellobbantotta a két kormány között a “polgári szabadságjogok értelmezése” miatti régi feszültségeket, amelyek a puccskísérlet nyomán ismét felszínre kerültek

Magyar Menedék - Badiny

Török kormányzati tisztviselők szombaton közölték: Törökország ellenségként tekint az Egyesült Államokra, ha az Obama-adminisztráció nem adja át Fethullah Gülent, a világtól elvonultan élő, de befolyásos török vallási vezetőt, aki közel két évtizede él önként vállalt száműzetésben Pennsylvániában.

„Minden ország, amely Gülen mögött áll, nem Törökország barátja, és súlyos Törökország elleni háborúban vesz részt” – fogalmazott ankarai irodájából Binali Yildirim miniszterelnök.

John Kerry külügyminiszter egy szombati telefonhívásban élesen reagált, és Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel közölte: „az Egyesült Államok nyilvános gyanúsítása vagy azok az állítások, hogy a puccskísérletben bármilyen szerepet játszott, teljességgel hamisak és károsak a kétoldalú kapcsolatokra nézve” – fogalmazott John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője.

Gülen egy pennsylvaniai sajtótájékoztatón tagadta, hogy szerepet játszott a puccsban: szerinte azt Erdogan maga rendezte hatalma erősítése és a hadsereg gyengítése érdekében.

Erdogan a hadseregen és az államon belüli „tumorhoz” hasonlította Gülen mozgalmát. „Ezt a daganatot most távolítjuk el” – mondta Erdogan egy nyilatkozatában.

„Péntek óta Gülen mozgalmának mintegy 3 ezer állítólagos követőjét tartóztatták le, akik részt vettek a sikertelen puccsban” – mondta egy magas rangú török tisztviselő. Eközben Törökország legfelső bírói testületét megtisztították 2745 bírótól és a hatóságok őrizetbe vettek két alkotmánybírót, valamint néhány ügyészt.

Erdogan már többször felszólította az Egyesült Államokat, hogy vagy tartóztatassák le, vagy adják ki Gülent Törökországnak.

VSJ


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »