Az ünnep után tárgyalhatnák meg, hogy többé ne tekergessük az órát

Az ünnep után tárgyalhatnák meg, hogy többé ne tekergessük az órát

Az óraátállítás eltörlését a Jobbik már tavaly zászlajára tűzte, és elsöprő társadalmi támogatást zsebelt be az ötlettel. Eleinte úgy tűnt, hogy a Fidesz is támogatni fogja a javaslatot, hiszen engedték a tárgysorozatba vételt, és még az általános vitát is lefolytatták róla, ilyen politikai együttműködés pedig a NER-ben nem túl gyakori.

Aztán valamit mégis elvágtak, és többé nem voltak hajlandók partnerek lenni a kérdésben.

Hírdetés

Az eltörlés kezdeményezője Kepli Lajos jobbikos parlamenti képviselő volt, aki a nyári időszámítást tartaná meg az eredeti, téli helyett. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva nemrég azt mondta, a Jobbik most ősszel is megpróbálja átverni a kormánypártokon a javaslatot, és azt akarják elérni, hogy jövő hét kedden az Országgyűlés gazdasági bizottsága is napirendre vegye a határozati javaslatot.

Kepli Lajos lapunknak adott interjújában azt mondta, szerinte a fideszesek

Nyilván félnek ettől, mint ördög a tömjénfüsttől, hogy szavazniuk kelljen, mert vagy megszavaznak egy jobbikos javaslatot, vagy leszavaznak egy szinte egyöntetűen támogatott társadalmi kezdeményezést.

Eddig látható módon fontosabb volt a kormánypártoknak a Jobbik akadályoztatása, hiszen nem támogatták a javaslatot. A kérdés az, hogy az október 23-i nemzeti ünnep után mit tesznek. Persze a legnagyobb ellenzéki párt nem véletlenül hozza újra napirendre a kérdést, legközelebb ugyanis október 29-én, a nyári időszámítás végén kell átállítanunk az összes órát, attól a naptól kezdve pedig már délután koromsötét lesz.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »