Az új bíborosok között van az albán kommunista rezsim üldözését túlélő Ernest Simoni

Az új bíborosok között van az albán kommunista rezsim üldözését túlélő Ernest Simoni

Ferenc pápa bíborosi rangra emelte Ernest Simonit, aki katolikus papként az albán kommunista diktatúra idején üldöztetést szenvedett, 27 éven keresztül kényszermunkát végzett. Két éve, 2014. szeptember 21-én, tiranai látogatásakor Ferenc pápa meghallgatta és megkönnyezte megrendítő tanúságtételét.

Október 9-én az Úrangyala imádság alkalmával Ferenc pápa a Szent Péter téren kihirdette az új bíborosok nevét. Van köztük egy egyszerű áldozópap Albániából, a shkodra-pulti főegyházmegyéből, aki néhány nap múlva tölti be a 88. életévét. Simoni atya az egyetlen ma élő pap, aki tanúja és elszenvedője volt Enver Hodzsa kommunista rezsimje idején a kemény egyházüldözésnek. „A világ első ateista állama” üldözte a katolikusokat, ortodoxokat, muszlimokat. Az albánok hitét azonban „átmentették” a szerzetesnővérek, akik titokban keresztelték meg a gyermekeket; a nagymamák, akik elalvás előtt megtanították a kicsiket imádkozni, a takaró alatt, hogy ne hallatsszon ki, és a papok, akiket a fogolytáborokban megkínoztak vagy megöltek.

Ernest Simoni 1928. október 18-án született az albániai Troshanban, egy Shkodrától huszonöt kilométernyire fekvő kis községben, mélyen vallásos családban. Tízéves korában lépett be a ferencesek kollégiumába szülőfalujában, hogy papnak tanuljon. 1948-ban, a kommunista rezsim elvakult egyházüldözésének idején a ferences konventet is kirabolták, kínzókamrákat rendeztek be benne a raboknak. A szerzeteseket lelőtték, a novíciusokat elüldözték.

Simoni húszéves volt ekkor. A rezsim egy eldugott hegyi faluba küldte tanítani, ahol főleg missziós tevékenységgel, evangelizációval töltötte idejét. Két év (1953–55) nagyon kemény katonai szolgálat után titokban befejezte teológiai tanulmányait, és 1956. április 7-én Shkodrában pappá szentelték. A püspökének engedelmeskedve az egyházmegye szolgálatába állt, bár szívében mindig ferences maradt. 1963. december 24-én a karácsonyi mise után letartóztatták, és a shkodrai börtönbe vitték magánzárkába. Halálra ítélték, majd huszonöt év kényszermunkára változtatták az ítéletet. 1973-ban ismét halálra ítélték azzal a váddal, hogy felkelést szervezett, de rabtársai tanúvallomásainak köszönhetően az ítéletet nem hajtották végre.

„A börtönévek alatt emlékezetből, latinul mondtam misét, titokban gyóntattam és áldoztattam” – mondta el két éve Tiranában a pápa előtt. A kényszermunka első éveiben egy bánya mellett kellett a sziklákat felhasogatnia egy húszkilós kalapáccsal. Később Spaç bányájában le kellett szállnia a mély üregekbe is dolgozni. Sok kínzást kellett elszenvednie, a legfájdalmasabb az volt, hogy ütemesen gumibottal ütötték a sarkát.

Ő azonban nem hagyott fel az evangélium hirdetésével, titokban szentmiséket mutatott be: „Azt használtam fel, amim volt. Az ostyát magam sütöttem a kis petróleumtűzhelyeken, amelyeket a munkához használtunk. Ha nem tudtam hozzáférni a tűzhelyhez, gyűjtöttem egy kis száraz fát, és tüzet gyújtottam. A bort a szőlőszemekből kipréselt lével helyettesítettem. Télen pedig cseppenként használtam fel a bort, amit a rokonok hoztak nekem.”

Sok rab lelkiatyja lett. Tudta, hogy az életét kockáztatja, és a zsoltárt ismételgette magában: „Az Úr az én pásztorom, nincsen hiányom semmiben.” 1981-ben elvileg szabadult, de mint a „nép ellenségének” gyakorlatilag továbbra is kényszermunkát kellett végeznie Shkodra szennyvízcsatornáiban. A rezsim 1990-es bukásáig titokban végezte papi tevékenységét. Amikor eljött a szabadulás ideje, „az Úr hozzásegített, hogy sok faluban szolgálhassak, sok bosszúra kész embert kiengeszteljek Krisztus keresztjével, eltávolítsam a gyűlöletet és az ördögöt az emberek szívéből”.

Ferenc pápa tiranai látogatása alkalmával, 2014. szeptember 21-én csendben hallgatta tanúságtételét. És amikor a 27 évet kényszermunkával töltött idős pap letérdelt elé, felsegítette, homlokát a homlokához érintette, és hosszan magához ölelte. A pápa sírt. Mielőtt visszafordult a tiranai székesegyházban ülő papokhoz és szerzetesekhez, levette a szemüvegét, és megtörölte a szemét.

„Nagy dolog, hogy hallhatunk egy vértanút a vértanúságról beszélni – mondta Ferenc pápa a Tiranából Rómába tartó repülőgép fedélzetén az újságíróknak. – Azt hiszem, mindnyájan meghatódtunk ezeket a tanúságtevőket hallgatva, akik olyan természetességgel és alázattal beszéltek, mintha valaki másnak az életéről mesélnének.”

Nem sokkal ezután az olasz Credere folyóirat újságírójának kérdésére, hogy meg tud-e bocsátani kínzóinak, Ernest atya így válaszolt: „Mindennap imádkozom a kínzóimért és az egész albán népért a szentmiséken. Isten irgalmasságát kérem rájuk, mert nekik van a leginkább szükségük rá. Ami engem illet, nem táplálok haragot, szívből megbocsátottam. És így, remélem, az Úr egy napom nekem is megbocsátja bűneimet.” „Nem nehéz megbocsátani?” – faggatta tovább az újságíró, mire így válaszolt: „Megbocsátani nem gyengeség. Jézus azt kéri, szeressük ellenségeinket: a megbocsátás erőteljes tanúságtétel arról, hogy nem tagadtuk meg az evangéliumot, és üldözőink nem érték el a céljukat.”

Forrás: Farodiroma.it; Vaticaninsider.it; Radiovaticana.it

Fotó: Vaticaninsider.it; Radiovaticana.it

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »