Az UEFA süket és vak ellenőrt küldött Bukarestbe

Szerdán jelent meg a hír, miszerint az UEFA fegyelmi eljárást kezdeményez a Románia–Magyarország Eb-selejtezőn a pályán és a lelátón történt események miatt. A fegyelmi bizottság a következő bűnlajstromot állapította meg.

Románia:

lelátói rendbontás

fáklyák és petárdák dobálása

lézerezés

sportszerűtlen viselkedés

Magyarország:

rasszista viselkedés

fáklyák és petárdák dobálása

zavargás a lelátón

Hírdetés

sportszerűtlen viselkedés

Az UEFA által Bukarestbe küldött, a szigorúságáról ismert német ellenőr, Michael Kuchenbecker szerint tehát csak a magyar szurkolók voltak rasszisták.

A jelentést végigolvasva nem lehet másra következtetni, mint hogy a német ellenőr valamelyik másik találkozón lehetett jelen, vagy a kelleténél többet nyakalt a Ciuc nevű remek erdélyi nedűből. Ha, azonban mégis ott volt és nem volt merev részeg, akkor a jelentésére az egyetlen lehetséges magyarázat csupán az lehet, hogy hősünk teljesen süket és emellett bizonyára vak is.

Magyar zászlót égetnek a román szurkolók 

Az még talán elképzelhető, hogy a jelek szerint erősen látássérült Kuchenbeckernek nem tűnt fel a román szurkolók magyar zászló égetése, továbbá a stadionba kiaggatott számtalan magyarellenes drapi sem. Azt viszont már tényleg nem lehet hova tenni, hogy nem észlelte, amikor 50 ezer román fütyülte ki a magyar Himnuszt. Mindezt ráadásul olyan hangerővel tették, hogy a televízió keresztül annak egy sorát sem lehetett hallani. Így tehát szinte bizton állítható: Kuchenbecker süket! Az már csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy a derék román drukkerek ezután a meccs végéig a magyarokat gyalázó rigmusokat énekeltek. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a magyar válogatottat nem is oly régen – a zászlóégetést leszámítva – hasonló kihágásokért büntetett stadionbezárásra az UEFA. De ez valamiért most már nem számított bűnnek, olyannyira nem, hogy még a jelentésben sem szerepel. 

 

Kuchenbecker úr nem hallotta a fütyülést

Közismert tény továbbá, hogy a magyar drukkerek semmilyen pirotechnikai eszközt nem tudtak bevinni a stadionba, mert olyan szigorú ellenőrzésen estek át, hogy még az öngyújtókat és az aprópénzt is elszedték tőlük. Így jobb híján a románok által a nyakukba zúdított fáklyákat dobálták vissza védekezésként. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy pont a román agresszió miatt tört ki zavargás a magyar lelátón.

A „korrekt” német ellenőrnek e jelentés megfogalmazása után egyetlen feladata maradt, amennyiben a látásával és a hallásával nincsen problémája. Holnap reggel bekopog az UEFA elnökének Michel Platininek az irodájába és megmondja: Teljesen hülye vagyok ehhez a munkához és szeretnék felmondani! Ez valószínűleg a románokat leszámítva tényleg mindenkinek jobb lenne. 

 Jurenkó Ferenc


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »