Az SZNT elnöke is levelet írt Klaus Iohannisnak

A Székelyföld jövőjéről szóló párbeszéd elkezdésére kérte Klaus Iohannis román államfőt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy hétfőn keltezett nyílt levélben.

Az MTI-hez is eljuttatott levélben Izsák Balázs arra emlékeztetett, hogy a 2014-es választásokon a székelyek azért szavaztak Klaus Iohannisra, mert bíztak abban, hogy az elnöksége alatt változik a román hatóságok viszonyulása Székelyföldhöz. Csalódottan állapította meg, hogy az elmúlt két és fél évben negatív irányú változás következett be, és az államfő szó nélkül hagyta a jogsértéseket, elzárkózott a párbeszédtől, és még a hozzá intézett petíciókat is válasz nélkül hagyta a legtöbb esetben.

Izsák Balázs úgy vélte, ha őszinte az a szándék, hogy az elnök meg akarja ismerni a székelyföldi helyi problémákat, és a régió fejlődési lehetőségeit, a keddre tervezett székelyföldi látogatásán elkerülhetetlen a szembesülés a hatósági jogsértésekkel, és a székely nép autonómiaigényével, mely – szerinte – a régió fejlődésének is a legfőbb záloga.

Az SZNT elnöke egyfelől arra kérte az államfőt, hogy szólítsa fel a román hatóságokat a román törvények, és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai tiszteletben tartására, és arra, hogy szüntessék be a magyar nyelv és a székely jelképek ellen folytatott háborút. “Ez a hadviselés sértő közösségünk számára, viszont alkalmas arra, hogy Románia nemzetközi megítélését beárnyékolja” – fogalmazott Izsák Balázs.

Azt kérte továbbá, hogy az államfő vállaljon garanciát, hogy az állam biztosítja a kétnyelvű ügyintézéshez szükséges anyagi forrásokat. “Ne hirdessen ki olyan költségvetési törvényt, ami ennek a feltételnek nem felel meg” – fogalmazott.

Végezetül Izsák Balázs azt kérte az államfőtől, hogy kezdjen párbeszédet Székelyföld képviselőivel a régió jövőjéről és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt, Európa számos országában sikeresen működő autonómiát.

A román elnöki hivatal korábbi bejelentése szerint Iohannis kedden tesz látogatást a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében. Látogatása alkalmával önkormányzati képviselőkkel találkozik, meglátogatja a Csíksomlyói kegytemplomot és a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozót.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »