Az RTL történetének valaha volt legjobb poénja

Az RTL történetének valaha volt legjobb poénja

Többnapos a történet, de ér annyit, hogy ne sétáljunk el mellette szó nélkül.

Főként, mert nem állítható, hogy tele a padlás humoros humorral napjainkban. A bulvártelevíziókat amúgy sem azért tartjuk, hogy viccelődjenek velünk vagy akár egymással. Elsődleges feladatuk a reklámhordozás, a másodlagos a valóság rémisztően bonyolult mivoltának felmutatása. Már ha bonyolultnak tekintendő, hogy az emberek jönnek-mennek eszetlenül, böszmeségeket beszélnek, háborúznak, robbantgatnak, gyilkolnak, rettenetes baleseteket szenvednek, meghalnak és néha túlélnek, miközben szegény Mari nénire is feszt rádől a budiajtó. Az a nyavalyás. Egyetlen szerencse, hogy vannak celebek, akik szépen mosolyognak és mindenképp különbek nálunk – milyen klassz lenne olyan szépnek-okosnak lennünk magunknak is, amilyenek ők! –, és itt-ott feltűnnek fiatalok is, akik pompásan énekelnek. Na és az is hasznos még, hogy elénk kerülhetnek a hosszú-hosszú egzotikus sorozatok.

Ezzel együtt egyre érdekesebb figyelni az Andy Vajna és drága barátai érdekkörében sürgölődő TV2 valóságábrázolási kísérleteit. Azt, ahogyan változnak ezek. Az ide tartozó kérdés ugyanis így merül fel: hogyan viselkedhet egy bulvártelevízió akkor, ha nem csupán a nézettség és az ezzel arányosan növelhető hirdetési bevételek motiválják. Hanem fontos feladata, kiemelt küldetése is van, ami, mit ad isten, politikai természetű.

Az új építmény építését és működését az elmúlt hetekben már megfigyelhettük néhányszor. Az eddigi leglátványosabb műfajteremtést a rejtőzködő milliárdosokról szóló széria Spéder Zoltán ex-Fidesz-haver bankvezért piedesztálra emelő – pardon: pellengérre állító – része produkálta. Hogy milyen hibátlanra sikerült a műsorszám, megírtam akkor – A nép ellensége címmel –, ezért csak szőrmentén jegyzem meg: kedvesen elcsitult azóta az üzletember körüli habverés, az sem kizárt, hogy senki haja szála nem görbül a kelleténél görbébbre a végén. Ha innen nézzük, érdemes volt megcsinálni a riportot, alkotó és megrendelő is elégedett lehet!

Ám a műfajteremtés olyan kunszt, hogy ha egyszer összejött – és van mire büszkének lenni –, akkor nem szabad leállni vele. Hátha lehet még sokkal nagyobbat is dobni. Hadd ne mondjam: ez is – a nagyot, a nagyobbat és a még nagyobbat dobás – milyen fontos ebben a kultúrában.

A TV2 által választott, avagy rá kiosztott úton ismét jelentőset haladt előre a csatorna e hét szerdai riportjával. Melyből feketén-fehéren kiderült, hogy a Nyugat két vaslédije, személy szerint Angela Merkel német kancellár és Theresa May brit miniszterelnök alighanem illuminátusok. Nem biztos, hogy azok, de nem kizárt, hogy mégis. Amikor beszélnek, piramist formálnak két kis kezük mozgékony ujjaival. Ez az illuminátusok jele. És mindenki tudja, hogy az illuminátusoknak egy céljuk van, uralni és irányítani a világot. Évszázadok óta erre hajtanak. Nem eredménytelenül.

Üzentünk megint a háttérhatalmaknak, hogy ők is megértsék!

Két dolog fontos itt. Az egyik, hogy miközben mulatunk-mókázunk az ilyen és hasonló sztorikon, nem árt tisztában lenni vele: a bulvártelevíziózás nem értelmiségi vircsaft. Sok-sok ember igenis sok-sok mindent elhisz. Ha a tévében bemondták, az úgy is van. Ha azt mondták, Brüsszel városnyi migránst akar a nyakunkba sózni, abban nincs okunk kételkedni. A világképek kialakulásának nyilván rengeteg összetevője van – ismerünk sokaságokat, akik nem Orbán Viktornak hisznek, hanem Gyurcsány Ferencnek vagy Vona Gábornak, sőt senkinek –, megszilárdulásukhoz ellenben módfelett jól jönnek a nagy vehemenciával sulykolt igazságok, az elhintett magvaktól a markáns bizonyítékokig.

(És eddig a pontig egyvalamiben még el sem mélyedtünk, nem is érintettük. Azt, hogy az egyedit általánossá emelő televíziós beszédmód hatására hogyan torzul a valóság tükörképe, hogyan formálódik és hat nagy erővel a benyomás, amely szerint az egy darab Mari nénire rádőlő egy darab budiajtó fenyegetése a világ összes Mari nénijét az eldőlő budiajtók potenciális áldozatává teszi.)

A TV2 habonyisztikusan furmányos újítása, hogy bár primitíven, de lazán és biztos kézzel keveri össze a műfajokat. A stílust és a megközelítés minőségét függetleníti a témától. A gazdaságot, a politikát – vagy bármit, ami szóba jöhet és útjába kerülhet – bevonja a legharsányabb bulvárbeszédmód hatálya alá. Eszerint viszonyul hozzá, így dekonstruálja, majd rakja össze a tárgyat, ízlése és céljai szerint. A módszer hatékony, így bármi és bárki szétcincálható és deheroizálható, nevetségessé vagy félelmetessé tehető.

A bulvártelevíziók természetesen eddig is tele voltak ezoterikus ostobaságokkal, ufókkal, összeesküvés-elméletekkel. Ám a témába vágó riportok és összeállítások szereplői nem politikusok – és nem a pártunk és kormányunk törekvéseit akadályozó, vele szemben kritikus európai vezetők – voltak, hanem zakkant celebritások. Semennyi tétje sem volt annak, hogy hiszünk nekik vagy kinevetjük őket. De Pataky Attila vagy Kozso nem ugyanazon a pályán futballoznak, amelyen Angela Merkel és Theresa May.

Oké, utóbbiak sem ijedhettek meg túlzottan a TV2 műsorszámától – egy illuminátus eleve nem fél soha semmitől! –, viszont minél több ártatlanul fogékony szavazópolgár fülében sikerül elülteni ilyesfajta bogarakat, annál mélyebbre süllyed a politikáról való magyarországi gondolkodás színvonala. Bónusz: ezek a műfajmegújító kísérletek – a Spéder-félétől a Volner János-akción át az illuminátusokig – egy folyamat kezdetét jelzik csupán. A java ezután jön, van még tér és idő, ahol és amíg ki lehet teljesedni.

Mielőtt úgy tűnne, túlgondolkodom és a kelleténél komolyabban veszem a marhaságot, rögzíteném: akárhogy is, a legjobb gyógyír minderre a nevetés. Minél többen, minél hangosabban kuncognak-kacagnak-hahotáznak, annál ígéretesebbek a józan ész esélyei. Ezért húzott bájosat a rivális RTL Klub, amikor műsorvezetőinek sokasága köszönt el a nézőktől a piramisos kéztartással. Lehet, hogy ezek a poénok nem szólítottak meg milliókat – a legtöbben talán észre sem vették őket –, de ez nem baj. A fő, hogy jelezve lett – intelligensen, szofisztikáltan –: ha a király még nem is annyira, de az udvari bolond már éppen eléggé meztelen.

Egyfajta utóirat: ezek után sem lettem szerelmes Erős Antóniába. Az RTL Klub továbbra sem érdekel, nem nézem, nem vagyok célcsoport. (Csak Mezzót nézek, ott is kizárólag jégkorong-közvetítéseket!) De miközben korábban úgy véltem, a bulvártelevíziók örökös harcában minden pofon jó helyre megy, hülyeség és hülyeség, hülyítés és hülyítés között nincs alapvető differencia, újabban kezdem máshogy gondolni. Hátha sikerült világossá tennem, hogy miért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »