Az Osztrák külügyminiszter szerint a menekülteket már akkor vissza kellene fordítani, mikor még partot sem értek

Az Osztrák külügyminiszter szerint a menekülteket már akkor vissza kellene fordítani, mikor még partot sem értek

Bécs – Szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta az osztrák külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. Úgy vélte, hogy a tengeren át érkező illegális menekülteket vissza kellene küldeni, vagy egy szigeten kialakított menekültszálláson kellene elhelyezni.Sebastian Kurz a Die Presse című osztrák napilapnak arról beszélt, hogy meg kellene vizsgálni, hogy mely államok szálltak már szembe és küzdöttek meg hasonló menekültáradattal. Példaként az Ausztrália által alkalmazott eljárást említette, amely szerint az ország még azelőtt visszafordította a menekültekkel teli hajókat, hogy azok elérték volna a kontinens partjait, és utalt az Egyesült Államokban található Ellis-szigetén folytatott gyakorlatra is, miszerint az amerikai hatóságok még a szigeten eldöntik, hogy ki utazhat be az országba. Kurz hasonló megoldást képzelne el Európában is.Úgy vélte: a jelenlegi európai rendszer ahhoz vezet, hogy emberek ezrei vesznek oda a Földközi-tengerben, hiszen nagy reménnyel indulnak neki a veszélyes útnak. Kijelentette: meg kell szüntetni az Európába vezető illegális migrációs útvonalakat.Sebastian Kurz javaslata szerint az uniónak egy olyan hadtestre lenne szüksége, amely a 28 tagállam biztonsági erőiből áll és védi az unió külső határait. Úgy vélte, ez eddig azért nem jöhetett létre, mert tavaly az európai politikának egyetlen célja volt, mégpedig “a menekülteket továbbutaztatása Németország fele”.Kifejtette azt is, hogy az uniónak több segítséget kellene nyújtania a menekültek származási országának, továbbá Európának áttelepítési program által kellene befogadnia az embereket. Kérdés, hogy Európa változtat-e azon a gyakorlaton, hogy az emberek 99 százaléka embercsempésszel érkezik a kontinensre és csupán töredékük az áttelepítési programmal – mondta Sebastian Kurz.A Törökországgal való uniós megállapodásra vonatkozóan a tárcavezető úgy nyilatkozott: ha Európa Törökországra hagyatkozik, veszélyes függőség alakulhat ki. Európának erősnek kell lennie, meg kell tudnia védeni a határait, és magának kell meghatároznia, hogy ki utazhat be a kontinensre – mondta és hozzátette: ezt pedig sem Törökország, sem az embercsempészek nem dönthetik el.(MTI-Idegen áradat-SZKR)


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »