Az osztrák elitligába igyekszik a budapesti csapat

Az osztrák elitligába igyekszik a budapesti csapat

Első MOL-ligás idénye után a MAC Budapest máris az osztrák EBEL-tagságra vágyik, mégpedig mostani, döntőbeli ellenfele, a DVTK-val karöltve.

A mindössze nyolc hónapja létrehozott MAC Budapest számára már az első szezon remek eredményt hozott: a Majoross Gergely irányította alakulat az elődöntőben kiverte a Fehérvárt, s a fináléban a címvédő DVTK Jegesmedvékkel (az elmúlt szezonban még ezt a csapatot dirigálta Majoross) veheti fel a kesztyűt.

Hogy nem kis lépésekben haladnak az újbudaiak, azt jól mutatja, hogy januárban – ahogyan a miskolciak is tették – beadták jelentkezésüket a jelenleg 12 csapatos osztrák bázisú ligába (EBEL), amely a következő szezonban 14 részvevősre duzzadhat majd. A két magyar egyesület mellett az olasz Ritten és Val Pusteria, a szlovén Jesenice, valamint az osztrák Kapfenberg adta be csatlakozási szándékát, utóbbiak azonban végül mégis a visszalépés mellett döntöttek. Hogy milyen esélyei lehetnek a MAC-nak a felvételre?

– Az első kérdés az, hogy hány indulós lesz az EBEL, hiszen információink szerint még erről sem határoztak – mondta Majoross Gergely. – A másik befolyásoló tényező, hogy a jelenleg meglévő csapatok közül hányan vállalják a szereplést, hiszen ez is döntő lehet a jövőnket illetően. De ami a legfontosabb, hogy milyen költségvetéssel tudunk nekiindulni a következő idénynek, a csapat menedzsmentje jelenleg is azon dolgozik, hogy megteremtse a szükséges hátteret, amellyel – pozitív elbírálás esetén – gyakorlatilag két csapatot tudunk működtetni: egyet az EBEL-ben, egyet pedig a MOL-ligában.

A 2015-2016-os EBEL-sorozat jelenleg az elődöntőknél jár, a Salzburg a Villach, a Linz a Znojmo ellen küzd a fináléba kerülésért, amely április közepéig tart majd. Arra vonatkozóan nincs információ, hogy mikor döntenek az új tagokról, de minden bizonnyal április első heteiben ez is napvilágot láthat majd.

A liga új, 2016-2017-es programja ugyanakkor csak az A csoportos világbajnokság után alakul ki, mivel a most a divízió 1-ben játszó osztrák válogatott feljutásának kérdése is akkor tisztázódik, ez pedig befolyásolhatja az EBEL-idény hosszát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »