Az öngóllal győző Wales várja a negyeddöntőben a magyar-belga párharc győztesét

A walesi válogatott öngóllal nyert az északír csapat ellen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombat kora esti nyolcaddöntős mérkőzésén, a párizsi Parc des Princes-ben.

A továbbjutó együttes a Magyarország-Belgium párharc győztesével mérkőzik majd a negyeddöntőben Lille-ben, jövő pénteken.

Az északírek veszélyeztettek először, a 10. percben Dallas lőtt pontosan ballal 16 méterről, Hennessey a jobb kapufa mellől ütötte szögletre a labdát. A folytatásban aztán alig akadt helyzet, jobbára a mezőnyben zajlott a játék. A 19. percben a walesiek ugyan betaláltak az északír kapuba, de les miatt a játékvezető nem adta meg a gólt. Három perccel később a túloldalon Ward próbálkozott lövéssel jobbal 20 méterről, Hennessey azonban a kapu fölé tolta a labdát.

Az első félidőben egyáltalán nem volt érzékelhető, hogy egy csoportelsőként és egy csoportharmadikként továbbjutott csapat mérkőzik. Az északírek ugyan valamivel alulmaradtak labdabirtoklásban (42-58 százalék), ugyanakkor kétszer eltalálták az ellenfél kapuját, míg a walesieknek ez addig nem jött össze.

A második félidőben viszont lendületesebben futballozott a walesi válogatott. Az 53. percben Ramsey ívelte az északír kapu elé jobbról a labdát, a jól érkező Vokes pedig a tizenegyesponton felugorva a bal kapufa mellé fejelt. Az 58. percben Bale tekert szépen kapura az ő buktatása miatt megítélt szabadrúgásnál, de McGovern nagy vetődéssel hárított. Ezt követően is aktívabb maradt a walesi csapat, amely bő negyedórával a vége előtt kényszerítette ki a győzelmet érő gólt. Az északír válogatott a második félidőben kevés veszélyt jelentett ellenfele kapujára.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »