Az ön autóját is kitilthatják hétfőtől Budapestről?

Az ön autóját is kitilthatják hétfőtől Budapestről?

Ki hajthat be a fővárosba, riadó idején, és ki nem? Mit jelent az, hogy Euro2, és mit kell nézni a forgalmiban? Budapesten több mint 180 ezer, az agglomerációban lévő autókkal együtt több mint 300 ezer, országosan pedig elvileg további több százezer autós életét nehezítheti a fővárosi szmogriadó-rendelet, amely 2016-ban lépett hatályba. A főváros a tizenhárom éves átlagkorú magyar autóállomány harmadánál húzza meg a tiltott és tűrt járművek közti határvonalat túl szennyezett levegő esetén, tehát az autóállomány harmada ilyenkor nem jöhet majd be Budapestre. A szigorított szabályok szerint a riasztási fokozat idején az Euro 2, vagy ennél alacsonyabb környezetvédelmi besorolású benzinmotoros és dízel autók egyáltalán nem hajthatnak be a város közigazgatási határain belülre, és ha megszegik a korlátozást, bírságra számíthatnak. Érdekesség, hogy a riadóban érintettek a régebbi motorkerékpárok is, illetve azok, amelyeknek rutinból 0-ás besorolást írt a forgalmijába a hivatal, mivel itthon nincs komoly nyilvántartás a motorkerékpárok környezetvédelmi besorolásáról. Gondoljunk a motoros futárokra és az ételszállítókra.

Hírdetés

Az érintett autók túlnyomó többségét 2000. előtt gyártották, köztük a régi Suzuki Swiftek (kb. 300 ezer darab) és Opel Astrák, illetve a frissen behozott használt autók zöme. Mivel a műszaki vizsgán éppen tavaly január óta többé nem ragasztanak az autók hátsó rendszámtáblájára színes környezetvédelmi matricákat, a tulajdonosok csak a forgalmi engedély V.9. rovatából tudhatják biztosan, vonatkozik-e rájuk a tiltás vagy sem, de onnan sem túl egyszerűen. A matricákért nem kár, egyszer már nagyon összekeverték őket a hivatalban. Még most is lehetnek olyan autók forgalomban, amelyeknek hibás a környezetvédelmi besorolásuk, mert a forgalomba helyezéskor az indokoltnál rosszabb kategóriába sorolta őket az állami nyilvántartás. Akinek az ezredforduló környékén gyártott autója van és tud olyan esetről, hogy egy ugyanilyen típusú, hasonló évjáratú autó magasabb számot kapott a forgalmijába, az felkeresheti az autó márkaképviseletét, ahol adhatnak olyan igazolást, amellyel egy külön műszaki vizsgán korrigáltathatja a forgalmi bejegyzését. A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »